Hogyan tett tönkre egy egyszerű arckrém mindent: Egy magyar meny vallomása
– Komolyan gondoltad ezt, Zsófi? – kérdezte az anyósom, Ilona néni, miközben a nappali asztalán forgatta a kis fehér tégelyt. Az arca feszült volt, a hangja pedig élesebb, mint valaha. A férjem, Gábor, csak némán ült mellettem, mintha nem is akarna részt venni ebben az egészben.
A szívem hevesen vert. Nem értettem, mi történik. Egy hete kaptam ezt az arckrémet a munkahelyemen, a drogériában, ahol eladóként dolgozom. Az ilyen ajándékokat általában továbbadom – anyukámnak, barátnőmnek, vagy most éppen Ilona néninek. Nem gondoltam semmi rosszra. Sőt, azt hittem, örülni fog neki.
– Persze, hogy komolyan gondoltam – válaszoltam halkan. – Gondoltam, kipróbálod, hátha tetszik…
Ilona néni szeme összeszűkült. – Szerinted nekem már csak ilyen kencékre van szükségem? Hogy öreg vagyok és ráncos?
Gábor végre megszólalt: – Anyu, ne csinálj ebből ügyet…
De Ilona néni nem hagyta abba. – Tudod, Zsófi, én mindig próbáltam jó anyós lenni. De úgy érzem, te sosem fogadsz el igazán ebbe a családba. Most meg ezzel az arckrémmel…
A levegő megfagyott. A szavak úgy csapódtak hozzám, mint a jeges esőcseppek. Azt hittem, csak egy kedves gesztus volt részemről. De most úgy tűnt, mintha valami szörnyűséget követtem volna el.
Aznap este Gábor csendben vezetett hazafelé. A kocsiban csak a rádió halk zümmögése hallatszott. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni.
– Szerinted tényleg megbántottam anyukádat?
Gábor vállat vont. – Tudod, milyen érzékeny mostanában. Mióta apu meghalt, minden apróságot magára vesz.
– De hát csak egy krém volt…
– Igen, de lehet, hogy úgy érezte, célzás volt.
A következő napokban minden megváltozott. Ilona néni nem hívott fel többé. A vasárnapi ebédre sem hívott meg minket. Gábor egyre feszültebb lett. Éreztem, hogy haragszik rám, de nem mondja ki.
A munkahelyemen is nehezebben ment minden. Egyik kolléganőm, Erika odasúgta: – Hallottam, hogy baj van otthon…
– Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.
– Az anyósod nővére járt nálunk tegnap. Elmesélte az egész krémes sztorit.
Szégyenkezve húztam össze magam. Az egész család tudja már? Egy egyszerű ajándék miatt?
Péntek este Gábor későn jött haza. Fáradt volt és ingerült.
– Beszéltem anyuval – mondta halkan. – Azt mondta, nem akar látni egy ideig.
– Ez most komoly? – kérdeztem könnyes szemmel.
– Zsófi, nem érzed néha, hogy túl nyers vagy? Nem mindenki érti a szándékaidat…
– De hát én csak segíteni akartam! – kiáltottam fel.
– Néha nem elég csak akarni…
Aznap éjjel alig aludtam. Folyton azon járt az eszem: hol rontottam el? Miért lett ekkora ügy ebből az egészből?
A következő héten Ilona néni váratlanul megjelent nálunk. Nem szólt előre. Csak becsöngetett.
– Beszélni szeretnék veled – mondta ridegen.
Leültünk a konyhában. Ő elővette a krémet a táskájából.
– Tudod, Zsófi, én egész életemben próbáltam megfelelni másoknak. Most öreg vagyok, magányos vagyok… és amikor ezt a krémet adtad, úgy éreztem, te is csak azt látod bennem: az öregasszonyt.
A könnyei végigfolytak az arcán. Megdöbbentem.
– Sajnálom… – suttogtam. – Nem akartalak megbántani.
– Tudom… de néha egy apróság is elég ahhoz, hogy az ember összetörjön.
Aznap este Gábor átölelt.
– Nehéz időszak ez mindannyiunknak – mondta halkan.
Azóta sem lett minden olyan, mint régen. Ilona néni már nem hív fel minden nap. A vasárnapi ebédek is ritkábbak lettek. Gáborral is többet veszekszünk apróságokon.
Sokszor gondolkodom azon: vajon tényleg ennyire törékeny egy család békéje? Elég egyetlen félreértés ahhoz, hogy minden megváltozzon? Vajon lehet még valaha olyan a kapcsolatunk, mint régen volt?