Válás hatvanöt évesen – Egy élet újrakezdése a család árnyékában

– Már megint csak a kis Marci fényképeit nézed? – kérdeztem Máriát, miközben a konyhaasztalnál ültem, és próbáltam elolvasni a reggeli újságot. Hangomban több volt a fáradtság, mint a szemrehányás.

Mária fel sem nézett. – Hát nem csodálatos, hogy milyen nagyot nőtt? Nézd csak, most már biciklizni is tud! – mondta, és a telefonját az arcom elé tolta.

Elfordítottam a fejem. Nem akartam már megint ugyanazokat a képeket látni. A fiunk, Gergő, három éve költözött ki Németországba a családjával. Azóta minden beszélgetésünk csak róluk szólt. Mintha mi már nem is léteznénk. Mintha az életünk megállt volna azon a napon, amikor Gergő elment.

A lakásunkban csend honolt. A falak között visszhangzott Mária sóhaja, ahogy újra és újra végigpörgette a telefonján az unokákról készült képeket. Én pedig egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy árnyék a saját otthonomban.

Egyik este, amikor Mária már aludt, kimentem sétálni a Duna-partra. A város fényei tükröződtek a vízen, és én azon gondolkodtam: vajon ez lenne az öregség? Hogy az ember már csak emlékekből él, és várja, hogy teljen az idő?

Egy padon ülve találkoztam Évával. Ő is sétáltatott egy kutyát – egy kis keveréket, akit Bodzának hívtak. Éva mosolygott rám, és megkérdezte:

– Maga is menekül valami elől?

Nevettem. – Inkább valami után keresgélek.

Beszélgetni kezdtünk. Éva özvegy volt, két lánya külföldön élt. Megértette a magányomat. Olyan könnyedén beszélgettünk mindenféléről – könyvekről, filmekről, régi balatoni nyaralásokról –, mintha mindig is ismertük volna egymást.

Hazafelé menet először éreztem azt hosszú idő után, hogy valaki tényleg meghallgatott. Hogy nem csak egy mellékszereplő vagyok valaki más életében.

A következő hetekben egyre gyakrabban találkoztunk Évával. Sétáltunk a Margitszigeten, beültünk egy kávéra a Pozsonyi úton. Minden alkalommal egyre jobban vártam ezeket a találkozásokat. Éva mellett újra fiatalnak éreztem magam.

Otthon viszont egyre nagyobb lett a távolság köztem és Mária között. Próbáltam beszélgetni vele másról is – arról, hogy mennyire hiányzik nekem az együtt töltött idő, hogy mennyire szeretném, ha újra ketten lennénk –, de ő csak legyintett.

– Most már az unokák a legfontosabbak – mondta egyszer. – Neked nem hiányoznak?

– Dehogynem! – feleltem dühösen. – De te mintha már csak értük élnél! Mi lett velünk?

Mária csak vállat vont. – Az élet megy tovább.

Egy este aztán kimondtam:

– Mária, én nem akarom így leélni az életem hátralévő részét. Magányosan melletted.

Először azt hitte, viccelek. Aztán meglátta az arcomon a komolyságot.

– Mit akarsz mondani? – kérdezte halkan.

– Válni akarok.

A csend szinte fájt. Mária szemében könnyek jelentek meg.

– Hatvanöt évesen? Ki válik el ilyen korban? Mit fognak szólni Gergőék? Mit mondanak majd a barátaink?

Nem tudtam válaszolni. Csak azt tudtam: ha most nem lépek, akkor örökre elveszítem önmagam.

A következő hetek pokoliak voltak. Gergő felhívott Németországból:

– Apa, megőrültél? Anyát tönkreteszed! Mi lesz így velünk?

Próbáltam elmagyarázni neki, hogy ez nem ellenük szól. Hogy én is szeretnék boldog lenni. De ő csak dühös volt.

A barátaink közül sokan hátat fordítottak nekem. „Mit akar még ez az öreg?” – hallottam vissza a pletykákat.

Csak Éva maradt mellettem. Ő nem ítélkezett. Együtt sírtunk és nevettünk, amikor kellett.

A válás után először éreztem magam igazán szabadnak – de közben rettenetesen magányosnak is. Hiányzott Mária megszokott jelenléte, hiányzott Gergő hangja, még ha csak szemrehányó is volt.

Éva segített újra megtalálni önmagam. Megtanultam főzni – először odaégettem mindent –, kertészkedni kezdtem a panelház közös kertjében. Néha még most is elbizonytalanodom: helyesen döntöttem-e?

De amikor Évával ülök egy padon a Duna-parton, és nézem a naplementét, érzem: még van élet hatvanöt után is.

Néha azon gondolkodom: vajon tényleg önzőség volt-e újrakezdeni? Vagy mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldog legyen – bármilyen idős is?

„Ti mit tennétek az én helyemben? Meg lehet bocsátani annak, aki idős fejjel új életet kezd?”