Takarékosság vagy önzés? – Egy házasság határán
– Ella, nem hiszem el, hogy már megint lekapcsoltad a villanyt, miközben még olvastam! – csattantam fel, miközben a sötétben tapogatóztam a hálószobában.
– Robert, te is tudod, mennyit spórolhatunk így havonta. Nem kell minden este világosságban ülni – felelte higgadtan, de a hangjában ott bujkált az a rideg eltökéltség, amitől mindig összeszorult a gyomrom.
Nem ez volt az első alkalom. Sőt, már szinte minden napunk erről szólt. Öt éve vagyunk házasok, és az elején még viccesnek találtam Ella spórolós szokásait. Akkoriban azt hittem, ez csak egy aranyos rigolya, ami majd idővel enyhül. De nem enyhült. Sőt, egyre rosszabb lett.
A munkahelyünkön ismertük meg egymást, egy budapesti könyvelőirodában. Mindketten precízek voltunk, szerettük a rendet és a kiszámíthatóságot. Ella mindig makulátlanul öltözött, sosem költött feleslegesen semmire. Engem is lenyűgözött ez az önfegyelem – egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy ez nem csak pénzügyi tudatosság, hanem valami mélyebb, szinte kényszeres ragaszkodás minden fillérhez.
Az első közös karácsonyunkon még örültem annak is, hogy saját készítésű ajándékokat adtunk egymásnak. De amikor a harmadik évben is ugyanazt a kötött sálat kaptam vissza, amit előző évben én adtam neki, már kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben.
A barátaink lassan elmaradoztak mellőlünk. Nem azért, mert ne szerettek volna velünk lenni, hanem mert Ella sosem akart vendégeket hívni – szerinte túl sokba kerülne az étel és az ital. Étterembe menni? Szóba sem jöhetett. Moziba? „Majd letöltjük otthon.” Egyetlen közös nyaralásunk is egy sátorozás volt a Velencei-tónál, ahol Ella minden reggel kimérte a kávét és pontosan megszámolta a kenyérszeleteket.
– Ella, miért nem engedhetjük meg magunknak néha azt a kis luxust? – kérdeztem egyik este fáradtan.
– Mert nincs rá szükségünk. Gondolj bele, mennyi pénzt elpazarolnak mások! Mi okosabbak vagyunk – mondta büszkén.
De én már nem éreztem magam okosnak. Inkább magányosnak. A kollégáim mesélték, hogy hétvégén wellnessbe mennek vagy csak beülnek egy kávéra a belvárosban. Én pedig csak hallgattam őket, és hazudtam arról, hogy nekünk is vannak ilyen programjaink.
A családom is egyre többször kérdezte: „Mikor lesz már unoka?” De hogyan vállaljak gyereket egy olyan kapcsolatban, ahol minden öröm bűntudattal jár?
Egyik este anyám hívott fel.
– Fiam, minden rendben van nálatok? Olyan fáradtnak tűnsz mostanában.
– Persze, anya… csak sok a munka – hazudtam neki is.
De belül fortyogott bennem a düh és a kétségbeesés. Vajon tényleg ilyen életet akarok élni? Vajon tényleg csak ennyiből állhat egy házasság?
Egy szombat reggel végül eldöntöttem: beszélnem kell Ellával.
– Ella, kérlek… ülj le velem egy percre! – mondtam remegő hangon.
Leült velem szemben az asztalhoz. A tekintete hideg volt és számító.
– Mi bajod van már megint?
– Nem bírom tovább ezt az állandó spórolást! Nem lehet így élni! Nem lehet minden örömöt megfojtani csak azért, hogy több maradjon a bankszámlánkon!
– Te nem érted meg! Én csak biztonságot akarok nekünk! Nem akarom azt átélni, amit gyerekkoromban… – hangja megremegett.
Először láttam rajta igazi érzelmet. Hirtelen rájöttem: talán sosem kérdeztem meg igazán, miért ilyen fontos neki ez az egész.
– Mi történt veled gyerekkorodban? – kérdeztem halkan.
– Apám mindent eljátszott a lóversenyen. Anyám sírt esténként. Volt olyan tél, amikor fűteni sem tudtunk rendesen… Én soha nem akarom ezt újra átélni! – zokogta el magát.
Megöleltem. Hosszú percekig csak ültünk így csendben.
De attól még nem lett könnyebb. A múltját nem tudom megváltoztatni – de azt sem akarom, hogy emiatt mindketten boldogtalanok legyünk.
Azóta próbálunk többet beszélgetni erről. Néha sikerül kompromisszumot kötni: havonta egyszer elmegyünk vacsorázni valahova; néha enged magának egy új ruhát vagy én egy könyvet. De még mindig ott lebeg köztünk az árnyék: vajon meddig lehet így élni?
Néha azon gondolkodom: vajon tényleg jobb-e biztonságban élni minden öröm nélkül? Vagy inkább vállaljuk a kockázatot és élvezzük az életet – még ha néha hibázunk is?
Ti mit tennétek a helyemben? Hol húznátok meg a határt takarékosság és boldogság között?