Segítség! A férjem más nőnek csinált gyereket – Egy budapesti nő vallomása

– Hogy mondhattad ezt el így? – kérdeztem Gábort, miközben a konyhaasztalra támaszkodtam, hogy el ne ájuljak. A kezem remegett, a szívem úgy vert, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Az eső kopogott az ablakon, mintha csak együtt sírna velem.

Gábor nem nézett rám. Csak állt ott, mint egy bűnbánó kisfiú, aki tudja, hogy valami helyrehozhatatlant tett. – Sajnálom, Eszter. Nem akartam, hogy így tudd meg… De most már nem titkolhatom tovább. Zsófi terhes. Tőlem.

A nevétől is ökölbe szorult a gyomrom. Zsófi – a kolléganője, akiről mindig azt mondta, csak barátok. Hányszor ültem már ott a céges bulikon, néztem őket együtt nevetni, és próbáltam elhessegetni a gyanakvást? Most minden gyanú igazolódott.

– És most mi lesz? – kérdeztem halkan. A hangom idegenül csengett a csendben.

Gábor leült velem szemben. – Nem tudom. Nem akarom elveszíteni a családomat… de felelősséget kell vállalnom a gyerekért is.

A fejemben kavargott minden: a tíz év házasságunk, a közös lakásunk Zuglóban, a kislányunk, Lili, aki épp az oviban volt. Hogy fogom ezt elmondani neki? Hogy magyarázom el egy ötévesnek, hogy apa másnak is lesz apukája?

Aznap este anyámhoz mentem. Ő mindig mindent tudott rólam, de most alig bírtam megszólalni. Csak ültem a régi gyerekszobámban, és bámultam a falat.

– Eszterkém – simogatta meg anyám a hajam –, nem te vagy az első nő Magyarországon, akit így megaláztak. De te döntöd el, hogy hagyod-e magad tovább bántani.

– De anya… én szeretem Gábort. És Lili is szereti az apját. Nem akarom szétszakítani a családot.

– Az már szétszakadt – mondta halkan. – Csak még nem vetted észre.

Napokig nem tudtam aludni. Gábor próbált beszélni velem, de minden szava csak újabb sebet ejtett rajtam. Zsófi egyszer felhívott – sírt a telefonban, bocsánatot kért. Azt mondta, nem így akarta, de most már nem tudja visszacsinálni.

A munkahelyemen is mindenki észrevette, hogy valami nincs rendben. A főnököm, Judit néni odahívott magához egy nap:

– Eszter, ha kell pár nap szabadság, csak szólj. Tudom, min mész keresztül.

A barátnőim közül Kata volt az egyetlen, aki nem ítélkezett:

– Nézd, Eszti… ha úgy érzed, harcolni akarsz érte, tedd meg. De ha csak azért maradsz vele, mert félsz az egyedülléttől vagy attól, mit szólnak majd mások… azzal csak magadnak ártasz.

Egyik este Gábor leült mellém a kanapéra.

– Eszter… én tényleg sajnálom. Nem tudom visszacsinálni. De szeretlek titeket…

– És Zsófit? – vágtam közbe.

– Őt… őt tisztelem. Felelősséget vállalok érte és a gyerekért. De veled akarok maradni.

– És szerinted ez ilyen egyszerű? Hogy majd minden megy tovább? Hogy Lili testvért kap egy idegen nőtől?

– Nem tudom… csak azt tudom, hogy nem akarok elveszíteni téged.

Hetek teltek el így: csendes vacsorák, feszültség minden mozdulatban. Lili egyre többet kérdezett:

– Anya, miért vagy szomorú? Apa miért alszik külön?

Egyik délután elmentem Zsófihoz. Szükségem volt rá, hogy lássam az arcát – hogy emberként nézzek rá, ne csak ellenségként.

– Eszter… – kezdte Zsófi remegő hangon –, én tényleg nem akartam tönkretenni semmit. Gábor azt mondta, ti már régóta nem boldogok vagytok…

– És te elhitted neki? – kérdeztem keserűen.

– Elhittem. És most itt vagyok… egyedül egy gyerekkel.

Hazafelé azon gondolkodtam: ki hibázott nagyobbat? Én, mert nem vettem észre időben? Gábor, mert hazudott? Vagy mindannyian?

Végül döntöttem: elköltöztem Lilivel anyámhoz. Gábor minden nap hívott, könyörgött, hogy beszéljük meg újra. De én már nem tudtam ugyanúgy ránézni.

A válás gondolata először rémisztő volt – mit fognak szólni a rokonok? A szomszédok? De aztán rájöttem: ez az én életem. Nekem kell eldöntenem, mi tesz boldoggá.

Most itt ülök anyám konyhájában egy csésze teával. Lili alszik a régi ágyamban. Gábor újra és újra ír üzeneteket: „Sajnálom! Adj még egy esélyt!”

De vajon lehet-e újra bízni abban, aki egyszer már összetörte a szívedet? Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást?