Ne aludj, anya: Egy magyar nő vallomása a konyhában

– Anya, mikor lesz már kész a sarma? – hallom Bence türelmetlen hangját a szobából, miközben a gőzölgő fazék fölé hajolok. A hagyma csípős illata összekeveredik a savanyú káposztával, és hirtelen visszaránt a valóságba. De a gondolataim nem hagynak nyugodni.

Ma éjjel nem tudok aludni. Már órák óta forgolódom, de csak a plafont bámulom. Aztán felkelek, csendben kiosonok a konyhába, hogy legalább valami hasznosat csináljak. Sarma – Bence kedvence. Talán ezzel kiengesztelhetem őt, amiért az utóbbi időben olyan feszült vagyok.

A kezem automatikusan dolgozik: töltöm a káposztaleveleket, tekerem, rakosgatom egymás mellé. De közben minden mozdulatban ott van az elmúlt évek keserűsége. Látom magam előtt Zoltánt, ahogy hazudik nekem – először csak apróságokban, aztán egyre nagyobb dolgokban. „Csak későn értem haza, sok volt a munka” – mondta mindig. Én pedig hittem neki. Vagy csak hinni akartam?

Egy este azonban minden megváltozott. Akkor is sarmát főztem, emlékszem, mert Zoltán mindig azt kérte, ha valami nagy bejelentenivalója volt. Azt hittem, talán előléptetik, vagy végre elutazunk együtt valahová. Ehelyett leült velem szemben az asztalhoz, és azt mondta: „Ági, van valaki más.”

Akkor mintha megállt volna az idő. A kanál kiesett a kezemből, a káposzta illata hirtelen undorítóvá vált. Nem sírtam. Csak néztem rá, és próbáltam felfogni, hogy ez most tényleg megtörténik velem.

– Anya! – Bence hangja újra kizökkent. – Ugye holnap nem kell mennem apához?

Összeszorul a szívem. Bence tizenhárom éves, de már most jobban érzi a feszültséget közöttünk, mint én valaha is gondoltam volna. Nem akar apjához menni hétvégén, mert ott van az új barátnő is – Zsuzsa –, aki mindig túl kedvesen mosolyog rá.

– Nem kell menned, ha nem akarsz – mondom halkan.

Bence csak bólint, aztán visszavonul a szobájába. Én pedig ott maradok a gondolataimmal és a fortyogó sarmával.

Azóta minden napom harc. Harc önmagammal, hogy ne hibáztassam magam túl sokat; harc Bencével, hogy ne gyűlölje meg az apját; harc Zoltánnal, hogy legalább a gyerektartást időben utalja át; harc anyámmal, aki szerint mindent elrontottam.

– Ágika, hát miért nem voltál vele kedvesebb? – kérdezte anyám múltkor is a telefonban. – Egy férfi nem szereti, ha állandóan számon kérik.

– Anya, ő csalt meg engem! – kiáltottam rá dühösen.

– Biztos unatkozott melletted – felelte fásultan.

Akkor letettem a telefont. Azóta sem hívtam vissza.

A munkahelyemen is mindenki tudja már, hogy elváltam. A kolléganőim – Ildikó és Márti – eleinte sajnáltak, aztán inkább kerülni kezdtek. Talán félnek tőlem, mint valami fertőző betegségtől. Vagy csak nem tudnak mit kezdeni egy negyvenéves nővel, aki egyedül neveli a fiát egy panelház harmadik emeletén.

A legrosszabbak az esték. Amikor Bence már alszik (vagy legalábbis azt hiszem), és én egyedül ülök a konyhában egy pohár borral. Ilyenkor előjönnek a kérdések: Hol rontottam el? Miért nem vettem észre hamarabb? Miért nem voltam bátrabb? Vajon ha most visszamehetnék az időben, máshogy döntenék?

De aztán eszembe jutnak azok az apró örömök is: amikor Bence először mondta ki azt a szót, hogy „anya”; amikor együtt nevettünk egy régi magyar filmen; amikor először főztem neki sarmát, és azt mondta: „Ez jobb, mint amit apa csinál!”

Talán mégsem vagyok teljesen elveszett.

A fazékban lassan készre fő a sarma. Kinyitom az ablakot, beáramlik a hűvös pesti éjszaka levegője. Hallom valahol lent egy autó ajtajának csapódását – talán egy másik családapa ér haza későn.

Bence kijön még egyszer inni egy pohár vizet.

– Anya… te ugye nem fogsz elmenni?

Ránézek. A szeme vörös a fáradtságtól és talán a sírástól is.

– Nem megyek sehová – mondom neki határozottan.

Megölel. Érzem rajta azt a törékeny bizalmat, amit annyira félek elveszíteni.

Amikor végre elcsendesedik minden, leülök az asztalhoz és csak nézem magam előtt az életet: egy fazék sarma, egy alvó fiú és egy nő, aki próbálja összeragasztani magát.

Vajon tényleg lehetett volna másképp? Vagy mindannyiunknak megvan a maga sorsa ebben az országban? Ti mit gondoltok: hol kezdődik és hol végződik egy anya felelőssége?