Két tűz között: Amikor az anyós mindent tud

– Márta néni megint felhívott? – kérdezte Gergő, miközben az ajtóban álltam, a telefonomat szorongatva. A hangom remegett, amikor válaszoltam: – Igen. Azt kérdezte, miért nem voltál otthon vacsorára tegnap. És hogy miért nem szóltam neki előre, hogy nálam alszol.

Gergő sóhajtott, de nem szólt semmit. Ez volt a harmadik alkalom ezen a héten, hogy Márta néni beleszólt az életünkbe. Az első hónapokban még viccesnek találtam, hogy Gergő anyja mennyire kötődik hozzá. „Az én kisfiam!” – mondogatta mindig, amikor meglátott minket együtt. De mostanra már inkább fojtogatóvá vált ez a szeretet.

Emlékszem, amikor először találkoztam vele. Egy vasárnapi ebéd volt náluk, Márta néni húslevest főzött, és minden mozdulatomat figyelte. „Dóra, te szoktál főzni?” – kérdezte gyanakvóan. „Persze, néha” – feleltem zavartan. „Gergő szereti a rántott húst, remélem, tudod jól csinálni!” – mondta mosolyogva, de a hangjában volt valami fenyegető.

Azóta minden egyes találkozásunk egy vizsga. Ha Gergő késik haza, Márta néni engem hív fel. Ha Gergő rosszkedvű, Márta néni engem hibáztat. És Gergő… ő mindig mentegeti az anyját: „Csak aggódik értünk. Ne vedd a szívedre!” De hogyan ne venném?

Egyik este Gergő nálam aludt. Reggel, amikor felébredtünk, már ott volt tőle egy üzenet: „Anyám kérdezi, mikor jövök haza.” Elnevettem magam kínomban: – Komolyan? Hány éves vagy? Tizennyolc?

Gergő csak vállat vont: – Neki én mindig a kisfia maradok.

De ez nem csak róla szólt. Márta néni minden apró részletet tudott rólunk. Egyszer elmeséltem Gergőnek, hogy szeretnék új munkát keresni, mert elegem van a főnökömből. Másnap Márta néni rám írt Facebookon: „Dóra, hallottam Gergőtől, hogy gond van a munkahelyeden. Szerintem ne kapkodd el a váltást!” Megdöbbentem. Honnan tudja? Miért beszél rólam Gergő ennyit?

Egyre gyakrabban vitatkoztunk emiatt. Egyik este már nem bírtam tovább:
– Gergő, miért kell mindent elmondanod anyádnak? Nincs köztünk semmi privát?
– Nem mondok el mindent! Csak aggódik érted is!
– Nem értem, miért kell neki mindent tudnia! Ez a mi életünk!
– Dóra, ő csak segíteni akar…

De én már nem éreztem segítséget ebben. Inkább kontrollt.

Aztán jött a születésnapom. Gergő meglepetésbulit szervezett – vagyis inkább Márta néni szervezte. Mindenki ott volt a családból, de egyetlen barátnőmet sem hívták meg. Az asztalon Márta néni sütijei sorakoztak, és amikor kibontottam az ajándékot – egy kötött pulóvert –, Márta néni büszkén mondta: „Én választottam! Gergő nem ért az ilyesmihez.”

Aznap este sírva fakadtam Gergő előtt:
– Úgy érzem magam, mintha csak egy vendég lennék az életemben! Mindenről az anyád dönt!
– Dóra… ne haragudj… csak szeret téged is.
– Nem szeret! Csak birtokol!

A következő hetekben próbáltam távolságot tartani. Nem mentem át hozzájuk hétvégén, nem vettem fel Márta néni hívásait. Gergő egyre feszültebb lett:
– Anyám kérdezi, miért nem jössz többet.
– Mondd meg neki, hogy felnőttek vagyunk! Nem kell minden percünket együtt tölteni!

Egy este aztán Gergő dühösen jött át hozzám:
– Anyám sírt miattad! Azt mondja, te el akarod venni tőle a fiát!
– És te mit gondolsz? – kérdeztem halkan.
Gergő csak állt némán.

Akkor értettem meg: sosem leszek elég jó. Nem velem van baja Márta néninek – hanem azzal, hogy valaki más is fontos lehet Gergőnek rajta kívül.

Az utolsó csepp az volt, amikor megtudtam: Gergő titokban megbeszélte az anyjával, hogy együtt vesznek lakást – nekünk hármunknak. „Majd segít anyám a hitelben” – mondta büszkén.

Ott ültem a konyhában, és csak néztem rá:
– Te ezt komolyan gondolod? Hogy együtt éljünk vele?
– Dóra… ez így egyszerűbb lenne mindenkinek…

Akkor döntöttem el: ki kell lépnem ebből a háromszögből.

Ma már egyedül élek egy kis albérletben Zuglóban. Néha még eszembe jut Gergő mosolya vagy Márta néni húslevese illata vasárnaponként. De most először érzem azt, hogy tényleg én irányítom az életemet.

Vajon tényleg ilyen nehéz felnőttként leválni a szülőkről Magyarországon? Vagy csak én voltam túl gyenge ahhoz, hogy harcoljak érte?