Két nő között: Férjem, az anyósa és én – Egy házasság határán
– Már megint késel, Gábor! – csattantam fel, miközben a konyhaasztalon doboltam az ujjaimmal. Az óra mutatója már rég túlhaladt a vacsoraidőn, a húsleves kihűlt, és a gyomromban egyre csak nőtt a feszültség. Gábor belépett az ajtón, kabátját gondosan a fogasra akasztotta, mintha minden rendben lenne.
– Ne haragudj, Zsófi, elhúzódott egy megbeszélés – mondta, de a hangjában ott bujkált valami idegen. Valami, amitől összeszorult a szívem.
Aznap este nem tudtam aludni. Forgolódtam, hallgattam Gábor egyenletes légzését, és próbáltam elhessegetni a gondolatot: vajon tényleg dolgozott ilyen sokáig? Vagy csak én vagyok túl érzékeny? Másnap reggel azonban minden gyanúm beigazolódott.
A munkahelyemről hamarabb eljöttem, hogy meglepjem Gábort egy közös ebéddel. Ahogy a belvárosi kis utcán sétáltam, megláttam őt – ott állt az anyja kapujában, kezében egy tálca süteménnyel. Az anyósa, Marika néni, mosolyogva búcsúzott tőle. Gábor arca kisimult volt, mintha minden gondja elszállt volna.
A szívem hevesen vert. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hát ezért nem eszik velem? Az anyjához jár ebédelni titokban? Miért nem mondta el? Miért kellett hazudnia?
Este nem bírtam tovább magamban tartani.
– Gábor, beszélnünk kell – kezdtem remegő hangon.
– Mi történt? – kérdezte óvatosan.
– Láttalak ma Marikánál. Miért nem mondtad el?
Gábor zavartan lesütötte a szemét.
– Nem akartalak megbántani. Tudom, hogy nem jössz ki jól anyámmal… De ő ragaszkodik hozzá, hogy néha nála ebédeljek. És…
– És? – vágtam közbe.
– És hiányzik neki az együtt töltött idő. Meg nekem is… – suttogta.
A szavak úgy hasítottak belém, mint egy éles kés. Hát tényleg ennyire kevés vagyok neki? Vagy csak én érzem így?
Az elkövetkező napokban minden megváltozott. Minden mozdulatomban ott volt a bizonytalanság. Ha Gábor rám nézett, azt kerestem a szemében: vajon most is az anyjára gondol? Vajon összehasonlít minket? Vajon én sosem leszek olyan jó feleség, mint amilyen anya Marika néni volt?
A vasárnapi ebéd igazi rémálommá vált. Marika néni minden falatot megjegyzésekkel kísért:
– A húslevesed kicsit sós lett, Zsófikám. Tudod, Gábor mindig szerette az enyémet…
Gábor csak hallgatott. Nem állt ki mellettem. Éreztem, ahogy egyre jobban eltávolodunk egymástól.
Egy este sírva fakadtam a fürdőszobában. A tükörbe néztem: karikás szemek, fáradt arc. Ki vagyok én? Egy feleség, aki már nem elég jó? Egy nő, aki elveszíti a férjét az anyósával szemben?
A barátnőm, Dóri próbált lelket önteni belém:
– Zsófi, ne hagyd magad! Mondd el Gábornak, mit érzel! Nem lehet mindig az anyja szoknyáján ülni!
De hogyan mondjam el úgy, hogy ne tűnjek hisztisnek? Hogy ne érezze támadásnak?
Egyik este leültem Gábor mellé.
– Szeretném, ha meghallgatnál – kezdtem halkan. – Úgy érzem, mintha mindig versenyeznem kellene az anyáddal. Mintha sosem lennék elég jó neked…
Gábor először csak hallgatott. Aztán megszorította a kezem.
– Zsófi… Sajnálom. Nem akartam ezt éreztetni veled. De anyám… mindig is erős volt az összetartás köztünk. Gyerekkorom óta ő volt mindenem…
– És én? Én hol vagyok ebben az egészben? – kérdeztem könnyes szemmel.
Gábor csak nézett rám tehetetlenül.
Aznap este eldöntöttem: változtatnom kell. Nem hagyhatom, hogy Marika néni irányítsa az életünket. De azt sem akarom, hogy Gábort elveszítsem.
Elkezdtem keresni magamban az erőt. Elmentem pszichológushoz – először szégyelltem magam miatta, de rájöttem: nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Rengeteg magyar nő küzd hasonlóval: hol húzódik a határ egy férfi anyja és felesége között?
A terápián megtanultam kiállni magamért. Megtanultam nemet mondani Marika néninek is:
– Köszönöm a tanácsot, Marika néni, de most én főzök Gábornak – mondtam egy vasárnap.
A levegő megfagyott egy pillanatra az asztal fölött. De Gábor rám mosolygott.
Lassan elkezdtünk újra közeledni egymáshoz. Voltak viták, voltak könnyek – de már nem féltem kimondani, amit érzek.
Ma már tudom: nem kell tökéletesnek lennem. Nem kell versenyeznem senkivel. Elég vagyok úgy, ahogy vagyok.
De vajon hány nő él még ma Magyarországon úgy, hogy csendben szenved az anyósa árnyékában? Hányan mernek kiállni magukért? És vajon tényleg lehet egyszerre jó feleségnek és jó menynek lenni?