Két család között: Egy anya döntése a saját otthon és az após élete között
– Nem hiszem el, hogy ezt mondod, Gábor! – kiáltottam rá a férjemre, miközben a konyhaasztalnál ültem, a kezem remegett a bögrém körül. – Anyám végre segítene nekünk, hogy saját lakásunk legyen, te meg… te meg inkább mindent odaadnál az apádnak?
Gábor lehajtotta a fejét, ujjai idegesen doboltak az asztalon. – Éva, apa tényleg nagyon beteg. Az orvos azt mondta, ha nem fizetjük ki ezt a kezelést, nem lesz esélye. Nem hagyhatom cserben.
A szavak úgy csapódtak hozzám, mint egy hideg zuhany. A kisfiunk, Marci, a szobában játszott a plüssmackójával, mit sem sejtve arról, hogy a szülei éppen most vesznek össze azon, hogy lesz-e valaha saját szobája.
Évek óta élünk albérletben Zuglóban. Minden hónapban rettegve vártuk, mikor emelik megint a bérleti díjat, mikor kell újra költöznünk. Az anyám, Ilona néni, mindig mondta: „Kislányom, egyszer majd segítek nektek.” Most végre eladta a régi telkét vidéken, és felajánlotta a pénzt a lakásvásárláshoz. Már nézegettem is az ingatlanhirdetéseket: egy másfél szobás panel Újpesten, egy kis tégla lakás Kőbányán… Mindegyikben láttam magunkat – Marci saját ággyal, Gábor egy kis dolgozósarokkal, én pedig végre egy konyhával, ahol nem kell minden edényt elpakolni főzés után.
De Gábor apja, Lajos bácsi, hirtelen rosszul lett. Rákot diagnosztizáltak nála. A TB nem fedezi az új gyógyszert, csak magánúton lehet hozzájutni. Gábor anyja sírva hívott fel minket: „Gábor fiam, csak ti vagytok nekünk.”
Azóta minden nap veszekedünk. Anyám is érzi a feszültséget. Egyik este átjött hozzánk.
– Évikém – kezdte halkan –, tudom, hogy nehéz most nektek. De ez a pénz arra van, hogy ti végre boldoguljatok. Nem akarom, hogy megint albérletbe költözzetek.
Gábor csak bámult maga elé.
– Anyuka – szólalt meg végül –, én nem tudok úgy lakást venni, hogy közben apám meghalhatna. Nem tudok így örülni semminek.
Anyám arca megkeményedett. – És Éva? És Marci? Ők nem számítanak?
Éreztem, ahogy összeszorul a torkom. Mindkét család fontos nekem. De hogyan dönthetnék? Ha Gábort választom, elveszítem az otthon reményét. Ha anyámat választom, Gábor sosem bocsátja meg.
Az éjszakák hosszúak lettek. Gábor gyakran hajnalig fent volt a számítógép előtt, keresett valami csodát az interneten: olcsóbb gyógyszert, támogatást, csodadoktort. Én pedig Marci mellett feküdtem az ágyban és hallgattam az anyám hangját a fejemben: „Ne hagyd magad!”
Egyik reggel Marci odabújt hozzám.
– Anya, mikor lesz saját szobám?
Nem tudtam mit mondani. Csak megsimogattam a haját.
Aztán egy este Gábor hazajött Lajos bácsitól. Fáradt volt és megtört.
– Éva – mondta halkan –, beszéltem apával. Azt mondta, ne adjuk oda az összes pénzt. Azt akarja, hogy Marcinak legyen otthona. De legalább egy részét kérné a kezelésre.
Sírtam. Megkönnyebbültem és mégis bűntudatom volt. Hogy lehet ilyen helyzetben jól dönteni?
Anyám is elfogadta végül: „Segítek valamennyit Lajosnak is.”
De a családunk már nem volt ugyanaz. Gábor gyakran elmerengve nézett ki az ablakon. Anyám többször szóvá tette: „Nem így képzeltem el ezt az egészet.”
Marci végül kapott egy kis szobát egy panelban Kőbányán. Lajos bácsi túlélte a kezelést – egyelőre.
De minden nap eszembe jut: vajon lehet-e választani két család között? Vagy csak elveszíteni lehet valamit mindig?
Ti mit tennétek a helyemben? Tudtok választani család és család között?