Ismeretlen teher: A férjem múltjának titkai, amelyek romba döntötték az otthonunkat
– Miért nem mondtad el nekem, Ádám? – kérdeztem remegő hangon, miközben a kezemmel görcsösen szorítottam a bankszámlakivonatot. A nappali sarkában álltam, mintha bármelyik pillanatban menekülnöm kellene. Ádám arca sápadt volt, tekintete a padlót fürkészte, mintha ott keresné a választ.
– Nem akartalak bántani, Zsófi – suttogta végül. – Azt hittem, ha megoldom egyedül, nem lesz belőle baj.
A szívem hevesen vert. Az elmúlt hónapokban egyre többször éreztem, hogy valami nincs rendben. Apró jelek: késve fizetett számlák, elhallgatott telefonhívások, feszültség a levegőben. De sosem gondoltam volna, hogy Ádám titokban fizeti a volt felesége, Judit autóhitelét. Hát ezért volt mindig annyira ideges, amikor szóba került a pénz.
– És miért neki? Miért nem nekünk? – kérdeztem, hangomban egyszerre düh és kétségbeesés.
Ádám nagyot sóhajtott. – Judit bajba került. Ha nem segítek neki, elveszíti az autót, és akkor a gyerekekhez sem tud eljutni. Nem akartam, hogy a lányom emiatt szenvedjen.
A szavai fájtak. Tudtam, hogy Ádám mindent megtenne a lányáért, Annáért, de mi lesz velünk? Mi lesz a mi fiunkkal, Marcellal? Az utóbbi időben egyre nehezebben jöttünk ki a pénzünkből. Volt, hogy csak krumplilevest főztem vacsorára, mert nem futotta többre.
Aznap este alig aludtam. A plafont bámultam, miközben Ádám csendesen lélegzett mellettem. Vajon hány titka lehet még? Vajon tényleg csak segíteni akart, vagy még mindig kötődik Judithoz? A gondolatok úgy kavarogtak bennem, mint viharos szél a Balaton felett.
Másnap reggel Marcell álmosan vánszorgott ki a szobájából. – Anya, ma iskolába kell menni? – kérdezte.
– Igen, kicsim – válaszoltam automatikusan, de közben azon járt az eszem, hogyan fogom kifizetni a következő villanyszámlát.
A munkahelyemen sem tudtam koncentrálni. A kolléganőm, Kati odahajolt hozzám az ebédszünetben.
– Minden rendben otthon? Nagyon levertnek tűnsz.
– Csak fáradt vagyok – hazudtam. Hogy is mondhattam volna el neki az igazat? Hogy a férjem titokban támogatja az exfeleségét, miközben mi is fuldoklunk az adósságban?
Este újra szóba hoztam Ádámnak.
– Meddig akarod ezt még csinálni? Mikor akartad elmondani?
Ádám leült velem szemben az asztalhoz. – Nem tudom. Féltem, hogy elveszítelek. Hogy azt hiszed, még mindig Juditot szeretem.
– És szereted? – kérdeztem halkan.
Ádám megrázta a fejét. – Nem úgy. De ő is a családom része marad valahol. Anna miatt. De te vagy az életem.
A könnyeim végigfolytak az arcomon. Egyszerre éreztem dühöt és sajnálatot iránta. Tudtam, hogy jó ember, de most úgy éreztem magam, mint akit elárultak.
A következő hetekben minden megváltozott köztünk. Már nem tudtam úgy nézni Ádámra, mint régen. Minden mozdulatában gyanakvást láttam. Egy este Marcell rajzolt nekünk egy képet: négyen voltunk rajta kézen fogva – én, Ádám, Marcell és Anna. A gyerekek jobban értik ezt az egészet, mint mi felnőttek?
Egy vasárnap délután anyukámhoz mentünk ebédre. Már az ajtóban éreztem a feszültséget.
– Mi történt veletek? – kérdezte anyu rögtön.
– Semmi különös – felelte Ádám gyorsan.
De anyu nem hagyta annyiban. Ebéd után félrehívott.
– Zsófi, ne hagyd magad! Egy házasságban nincs helye titkoknak.
Hazafelé menet csendben ültünk az autóban. Végül én törtem meg a csendet.
– Szükségünk van segítségre. Nem bírom tovább egyedül cipelni ezt a terhet.
Ádám bólintott. – Igazad van. Menjünk el párterápiára.
Az első alkalommal mindketten sírtunk. Elmondtam mindent: a félelmeimet, a csalódottságomat, azt is, hogy már nem érzem magam biztonságban mellette. Ádám is őszinte volt: bevallotta, hogy gyenge volt és félt szembenézni velem.
Hónapok teltek el így: beszélgetések, veszekedések és néha apró ölelések is visszatértek az életünkbe. De már sosem lett minden ugyanolyan. A bizalom olyan volt köztünk, mint egy törött porcelán: összeragasztható talán, de mindig látszik majd rajta a repedés.
Most itt ülök a konyhaasztalnál egy csésze kihűlt teával és azon gondolkodom: vajon tényleg lehet-e újrakezdeni ott, ahol minden darabokra hullott? Meg lehet bocsátani egy ilyen titkot? Ti mit tennétek az én helyemben?