Fiam visszaköltözött hozzám a válása után – Vajon újra megtalálja a boldogságot?

– Gábor, kérlek, legalább a cipőidet ne hagyd szanaszét a folyosón! – szólok rá fáradtan, miközben próbálok átlépni a szétdobált sportcipőkön. A hangomban több a kétségbeesés, mint a harag. Mióta visszaköltözött hozzám, mintha minden visszazuhant volna abba a kaotikus időszakba, amikor még kisfiú volt. Csak most már egy felnőtt férfi lakik velem, akinek összetörték a szívét.

Gábor nem válaszol, csak morog valamit az orra alatt, miközben a laptopját bámulja az étkezőasztalon. Az asztal tele van üres kávésbögrékkel, papírokkal, és egy félig megevett pizzával. A lakásom, ami mindig is az én kis menedékem volt, most úgy néz ki, mint egy kollégiumi szoba vizsgaidőszakban.

– Anya, ne haragudj, csak… most nem megy – mondja végül halkan. Látom rajta, hogy szenved. A válása óta mintha elvesztette volna önmagát. Régen mindig mosolygott, viccelődött velem, most meg csak ül naphosszat és bámulja a képernyőt vagy a plafont.

Nem tudom eldönteni, hogy sajnáljam-e vagy haragudjak rá. Hiszen én is fáradt vagyok. Hatvanegy évesen már nem erre készültem. Azt hittem, végre lesz egy kis nyugalmam. Hogy elmehetek a barátnőimmel kávézni anélkül, hogy aggódnom kellene valaki miatt otthon. Ehelyett újra anyaszerepben találom magam – csak most már nem tudom, hogyan segítsek neki.

Gábor mindig is jó fiú volt. Az apja elhagyott minket, amikor három éves volt. Egyedül neveltem fel, két munkahelyen dolgoztam, hogy mindene meglegyen. Sosem panaszkodott. Mindig azt mondta: „Anya, ha nagy leszek, majd én segítek neked.” És tényleg segített is. Amikor elhelyezkedett egy nagy cégnél pénzügyesként, gyakran csúsztatott nekem pénzt a zsebem alá – titokban a felesége elől.

Azt hittem, jól választott párt magának. Zsófi kedves volt és okos, de valahogy sosem éreztem azt az igazi összhangot köztük. Talán túl fiatalon házasodtak össze? Vagy túl sokat dolgoztak mindketten? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy egy nap Gábor összepakolt néhány bőröndöt és bekopogott hozzám.

– Anya, elváltam – mondta akkor egyszerűen. Nem sírt, de láttam rajta, hogy belül darabokra hullott.

Azóta eltelt három hónap. Az első hetekben próbáltam mindent megtenni érte: főztem a kedvenc ételeit, beszélgettem vele esténként, de egy idő után elfáradtam. Néha úgy érzem, mintha két idegen élné egymás mellett az életét ebben a kis lakásban.

A barátnőim persze mindent jobban tudnak:

– Erzsi, hagyd kicsit magára! Majd összeszedi magát! – mondja Marika.
– Vagy rúgd ki! Harmincéves férfi! – teszi hozzá Ica nevetve.

De én nem tudom csak úgy kirúgni. Ő az én fiam. Ha én sem segítek neki, akkor ki?

Egyik este aztán váratlanul megszólal vacsora közben:
– Anya… szerinted valaha újra fogok szeretni valakit?

Meglepődöm. Ritkán beszél az érzéseiről.
– Persze hogy fogsz! Még fiatal vagy! – próbálom bátorítani.
– De mi van, ha nem? Ha ez volt az utolsó esélyem?
– Gábor… én is féltem ettől annak idején – mondom halkan. – Amikor apád elment… azt hittem, soha többé nem leszek boldog. De aztán te lettél az életem értelme.

Elmosolyodik egy pillanatra.
– De neked legalább volt valami célod. Nekem most semmim sincs.

Nem tudok mit mondani erre. Csak megsimogatom a kezét.

A következő napokban próbálok több teret adni neki. Elmegyek sétálni a Margitszigetre vagy találkozom a barátnőimmel. Amikor hazajövök, néha látom, hogy Gábor már nincs otthon – talán végre elkezd kimozdulni.

Egyik este aztán váratlanul hazaérkezik egy lánnyal. Bemutatja:
– Anya, ő Eszter.
Eszter mosolygós lány, kedvesen köszön nekem.
– Örülök, hogy megismerhetem! Gábor sokat mesélt magáról… és magáról is – mondja.

Az este jól telik. Nevetünk, beszélgetünk. Látom Gáboron is a régi fényt a szemében.

Amikor Eszter elmegy, Gábor leül mellém.
– Köszönöm anya… hogy mindig itt voltál nekem.

Elérzékenyülök. Talán tényleg van remény arra, hogy újra boldog legyen.

De vajon meddig kell még együtt élnünk ebben a kis lakásban? Vajon képes leszek elengedni őt újra? És vajon én is megtalálhatom még egyszer a saját boldogságomat?

Mit gondoltok? Ti mit tennétek az én helyemben? Tudtok tanácsot adni?