Elfelejtett vacsora – Egy anya csendes harca

– Miért nincs még kész a vacsora, anya? – kérdezte Zsófi, a legidősebb lányom, miközben türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon. Az ablakon túl sűrűn zuhogott az eső, a panelházak között csak a villamos csilingelése törte meg a csendet. A konyhában tompa fény világította meg a fáradt arcomat a tükörben.

A hűtő ajtaját nyitogattam, mintha attól több étel teremne benne. Egy doboz margarin, néhány tojás, egy fél fej hagyma – ebből kellene valami csodát varázsolnom. A fizetésem már megint elfogyott, a számlák halomban állnak az előszobában. A férjem, Tamás, három éve elhagyott minket egy másik nőért. Azóta minden nap egy harc: reggelente korán kelek, hogy elindítsam a gyerekeket az iskolába, aztán rohanok a munkahelyemre, délután pedig próbálok mindent elintézni, amit egyedülálló anyaként kell.

– Anya, éhes vagyok! – szólt közbe Dani, a középső fiam. A hangjában nem volt szemrehányás, csak őszinte gyermeki panasz. Próbáltam mosolyogni rájuk, de éreztem, hogy remeg a szám széle.

– Mindjárt kész lesz – mondtam halkan, miközben a serpenyőbe ütöttem a tojásokat. A gyerekek csendben ültek tovább. Csak az óra kattogása hallatszott.

A gondolataim visszakúsztak a múltba. Emlékszem, amikor még együtt voltunk Tamással. Akkoriban minden könnyebbnek tűnt. Volt pénzünk, nevetés töltötte be a lakást. Most viszont minden nap egy újabb próbatétel. A munkahelyemen is csak tűrök: az új főnököm, Gábor, folyton lekezelően beszél velem. Múlt héten is azt mondta: „Juditka, maga mindig olyan fáradtnak tűnik. Nem kéne több energiát fektetnie a munkába?” Nem tudja, hogy otthon három gyerek vár rám.

A vacsora végül elkészült: egyszerű rántotta hagymával és egy kis kenyérrel. Letettem eléjük a tányérokat.

– Köszönjük, anya – mondta halkan Zsófi, de láttam rajta, hogy csalódott. Régen ilyenkor palacsinta vagy rakott krumpli volt az asztalon.

– Holnap talán főzök valami finomabbat – próbáltam biztatni őket.

A vacsora alatt Dani halkan megszólalt:
– Anya, miért nem jön már haza apa?

A kérdés úgy hasított belém, mint egy kés. Próbáltam nyelni egyet.
– Apa most máshol él – mondtam óvatosan –, de mi mindig itt leszünk egymásnak.

Zsófi felnézett rám:
– De te is mindig dolgozol. Alig vagy velünk.

A szívem összeszorult. Tudtam, hogy igazuk van. Az egész életem arról szól mostanában, hogy túléljünk. Elfelejtettem élni. Elfelejtettem örülni annak, ami van.

A vacsora után Zsófi segített elpakolni. Közben halkan odasúgta:
– Anya, ne haragudj… csak hiányzol nekünk.

Megöleltem őt. Éreztem, ahogy a könnyeim kibuggyannak.
– Én is hiányzom magamnak – suttogtam vissza.

Az este csendben telt. A gyerekek tanultak vagy rajzoltak a szobájukban. Én pedig leültem az ablak mellé egy bögre teával és néztem az esőt. Vajon hol rontottam el? Miért érzem úgy, hogy bár mindent megteszek értük, mégis kevés vagyok?

Másnap reggel újra kezdődött minden: rohanás, munkahelyi stressz, bevásárlás olcsóbb élelmiszerekből. A boltban találkoztam Évával, a régi barátnőmmel.
– Judit! Hogy bírod ezt az egészet? – kérdezte együttérzően.
– Muszáj – válaszoltam egyszerűen.
– Nem kérsz segítséget? – nézett rám aggódva.
– Kitől? Mindenki a maga bajával van elfoglalva…

Hazafelé menet azon gondolkodtam: vajon tényleg mindent egyedül kell csinálnom? Miért szégyellem kimondani, hogy néha nem bírom tovább?

Este újra együtt ültünk az asztal körül. Ezúttal főzeléket sikerült főznöm egy kis virslivel. A gyerekek örültek neki – legalábbis úgy tettek.

– Anya – szólalt meg Dani –, ha nagy leszek, én is segítek majd neked.

Elmosolyodtam és megsimogattam a fejét.
– Köszönöm, kicsim…

Aznap este lefekvés előtt Zsófi bejött hozzám.
– Anya… ugye egyszer minden jobb lesz?

Nem tudtam biztos választ adni neki. Csak annyit mondtam:
– Remélem… nagyon remélem.

Most itt ülök újra az ablak mellett és azon gondolkodom: vajon hány anya érezheti még így magát ebben az országban? Hányan küzdenek csendben nap mint nap anélkül, hogy bárki észrevenné az áldozataikat?

Ti mit gondoltok? Tényleg mindig csak erősnek kell lennünk? Vagy néha szabadna kimondani: elég volt?