„Csomagolj, és költözz be hozzánk!” – Egy anyós árnyékában

– Nem érdekel, hogy mit mondasz, Zsófi, csomagolj, és költözz be hozzánk! – harsogta Éva néni, a férjem anyja, miközben a nappalink közepén állt, karba tett kézzel. A hangja visszhangzott a fejemben, mintha egy harang kongott volna. Ott ültem a kanapén, a kezem remegett, a terhességi teszt még mindig az asztalon hevert előttem.

Nem így képzeltem el a pillanatot, amikor megtudom, hogy anya leszek. Azt hittem, majd öröm lesz, könnyek, ölelés. Ehelyett csak feszültség és hideg verejték. Máté, a férjem, zavartan állt mellettem. Láttam rajta, hogy legszívesebben eltűnne a föld színéről.

– Anya, ez nem ilyen egyszerű… – próbálta halkan.

– Dehogynem! – vágott közbe Éva néni. – Egy gyerek nem játék! Zsófi nem tudja, mire vállalkozik. Nálunk biztonságban lesztek mindketten.

A szavak úgy csapódtak hozzám, mint a hideg esőcseppek. Hirtelen minden bizonytalanná vált. Vajon tényleg nem vagyok elég jó? Tényleg szükségem van rájuk? Vagy csak Éva néni akarja visszaszerezni az irányítást Máté felett?

Az egész ott kezdődött, amikor egy rutinvizsgálatra mentem a rendelőbe. Máté elkísért, és amikor az orvos mosolyogva közölte a hírt, hogy babát várunk, mindketten sírtunk örömünkben. Aznap este azonban Máté felhívta az anyját, és minden megváltozott.

Éva néni másnap reggel már ott állt az ajtónkban egy tál húslevessel és egy listával: mit szabad ennem, mit nem, mikor kell pihennem, milyen orvoshoz menjek. Először azt hittem, csak segíteni akar. De aztán elkezdett mindenbe beleszólni: hogyan rendezzük át a lakást, milyen nevet adjunk a babának, sőt még azt is eldöntötte volna, hogy melyik kórházban szüljek.

– Zsófi, te még olyan fiatal vagy – mondta egyik este, miközben Máté dolgozott. – Nem baj, ha nem tudod még, hogyan kell ezt csinálni. Majd én segítek.

A hangja lágy volt, de éreztem mögötte az erőt. Mintha nem is kérdezne, hanem utasítana. Egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy báb.

Aztán jött a nagy ötlete: költözzünk hozzájuk. „Nagyobb a ház, több hely van, ott leszek veletek éjjel-nappal.” Máté először tiltakozott.

– Anya, nekünk is kell saját élet – mondta feszülten.

– Majd akkor lesz saját életed, ha felnőttél hozzá! – csattant fel Éva néni.

Aznap este Máté csendben ült mellettem az ágyon.

– Nem akarom megbántani anyámat – suttogta. – De neked sem akarok rosszat.

– És nekem ki segít? – kérdeztem könnyes szemmel.

A következő hetekben Éva néni minden nap beállított valami újabb ötlettel vagy tanáccsal. Egyik nap már a babaszobát tervezte át fejben; másnap a barátnőimről mondott véleményt: „Az a Dóri túl hangos, nem való egy kismama mellé.”

Egyre inkább úgy éreztem magam, mintha elveszíteném önmagam. Az anyósom árnyéka rávetült minden döntésünkre. A barátaim kezdtek eltávolodni: „Zsófi, te már nem is vagy önmagad” – mondta egyszer Réka.

Egyik este Mátéval veszekedni kezdtünk.

– Miért nem állsz ki mellettem? – kiabáltam rá.

– Nem értesz meg! – vágott vissza. – Anyám csak segíteni akar!

– De nekem nem segítség kell! Hanem szabadság!

Aznap éjjel alig aludtam. A hasamra tettem a kezem és sírtam. Vajon milyen anya leszek így? Ha már most sem tudom megvédeni magam?

Másnap reggel Éva néni újabb meglepetéssel érkezett: „Beszéltem a védőnővel ismerősömmel, ő majd mindent elintéz.”

Ekkor tört el bennem valami.

– Elég volt! – mondtam remegő hangon. – Ez az én életem! Az én gyerekem! Köszönöm a segítséget, de mostantól mi döntünk!

Éva néni arca megkeményedett.

– Hálátlan vagy – mondta halkan. – Majd meglátod…

Aznap este Mátéval leültünk beszélgetni. Elmondtam neki mindent: hogy félek attól, elveszítem önmagam; hogy szükségem van rá; hogy együtt kell döntenünk.

– Sajnálom – mondta végül Máté. – Próbálok változtatni.

Nem lett minden tökéletes egyik napról a másikra. Éva néni még sokáig próbált beleszólni az életünkbe. De megtanultam kiállni magamért. Megtanultam nemet mondani.

Most itt ülök a babaszobában, és hallgatom a kisfiam lélegzetét. Néha még mindig félek: vajon jó anya vagyok? Vajon elég erős vagyok ahhoz, hogy megvédjem magunkat?

Ti mit tennétek a helyemben? Meddig engednétek be az anyóst az életetekbe?