Csak egy unoka elég! – Harcom az anyósom döntése ellen

– Nem lesz még egy gyerek ebben a házban! – csattant fel az anyósom, Ilona néni, miközben a konyhaasztalnál állt, kezében a kávéscsészével. A porcelán csilingelt az ujjai között, ahogy remegett a dühtől. Ott ültem előtte, a gyomromban kavargó hányingerrel és a friss ultrahangképpel a zsebemben. A férjem, Gábor, csak némán bámult maga elé, mintha nem is lenne jelen.

– Ilona néni, ez nem csak magáról szól – próbáltam halkan, de határozottan válaszolni. – Ez a mi döntésünk Gáborral.

– A mi családunkban egy unoka elég! – vágott vissza. – Nem fogod tönkretenni az életemet azzal, hogy még egy gyereket szülsz. Egy is épp elég gondot okoz.

A szavak úgy vágtak belém, mint a kés. A kisfiam, Marci, akkor még csak hároméves volt, és minden nap mosolyt csalt az arcomra. Most viszont úgy éreztem, mintha valaki el akarná venni tőlem azt az örömöt, amit egy újabb gyermek jelentene.

Gábor este csendben ült le mellém az ágyra. – Anya csak aggódik – mondta halkan. – Tudod, mennyire nehéz volt neki is két gyereket felnevelni. Azt akarja, hogy nekünk könnyebb legyen.

– De Gábor, ez nem az ő életük! Ez a mi családunk! – tört ki belőlem a kétségbeesés. – Miért nem állsz ki mellettem?

Nem válaszolt. Csak nézett rám azokkal a fáradt barna szemeivel, amikben egyszer annyi szeretetet láttam. Most viszont csak bizonytalanságot és félelmet tükröztek.

Az anyósom minden nap újabb és újabb érvekkel jött elő: „Nem lesz pénzetek két gyerekre!”, „Marci féltékeny lesz!”, „Nem fogtok tudni elmenni nyaralni!” Egyik sem érdekelt igazán. Csak azt akartam, hogy Gábor végre mellém álljon.

Egyik este Marci odabújt hozzám a kanapén.
– Anya, lesz kistestvérem?
– Igen, kicsim – suttogtam. – Szeretnéd?
– Igen! Akkor majd együtt játszhatunk.

A szívem majd kiugrott a helyéről. Hát lehet ezt nem akarni? De Ilona néni nem adta fel. Egyik nap váratlanul beállított hozzánk, és Gábort félrehívta.

– Fiam, gondold át jól! Ha most hagyod, hogy még egy gyereket szüljön, soha nem lesz nyugtod. Én nem fogok segíteni! És ne számíts rám semmiben!

Azt hittem, Gábor végre kiáll mellettem. De amikor visszajött hozzám, csak ennyit mondott:
– Talán tényleg várhatnánk még ezzel…

Aznap este sírtam először igazán kétségbeesetten. Úgy éreztem, mindenki cserbenhagyott. Az anyósom uralja az életünket, Gábor pedig túl gyenge ahhoz, hogy megvédjen minket.

A munkahelyemen is egyre nehezebben koncentráltam. A főnököm, Zsuzsa néni aggódva kérdezte:
– Jól vagy mostanában? Olyan sápadt vagy.
– Csak fáradt vagyok – hazudtam.
De valójában minden nap attól féltem, hogy elveszítem azt a kis életet magamban.

Egyik reggel Marci lázasan ébredt. Az anyósom rögtön rám támadt:
– Látod? Még ezt az egyet sem tudod rendesen ellátni! Hogy akarsz még egyet?

Akkor valami eltört bennem.
– Elég volt! – kiáltottam rá. – Ez az én családom! Nem fogom hagyni, hogy beleszóljon abba, hány gyerekem legyen!

Ilona néni döbbenten nézett rám. Gábor is meglepődött a hirtelen kitörésemen.
– Ha választani kell közted és az anyám között… – kezdte Gábor remegő hangon.
– Nem kell választanod – vágtam közbe. – De én nem fogok lemondani a gyermekemről csak azért, mert valaki más így akarja!

Aznap este összepakoltam Marci ruháit és elmentünk anyukámhoz vidékre. Ott végre kaptam egy kis nyugalmat és támogatást.
– Kislányom – ölelt át anya –, mindig is erős voltál. Ne hagyd magad!

Hetekig nem hallottam Gáborról semmit. Aztán egy este megjelent anyám házánál.
– Sajnálom – mondta könnyes szemmel. – Rájöttem, hogy nélkületek nincs értelme semminek. Anya majd megbékél… vagy nem. De én veletek akarok lenni.

Visszaköltöztünk Pestre. Ilona néni hónapokig nem szólt hozzám egy szót sem. Amikor megszületett a kislányom, Lili, csak némán állt az ágyam mellett a kórházban. De amikor Marci odaszaladt hozzá:
– Nézd nagyi! Itt van Lili! Az én húgom!
Valami megváltozott benne is. Lassan elfogadta Lilit is unokájának.

De soha nem felejtem el azt az érzést: amikor mindenki ellenem fordult, csak magamra számíthattam.

Most már tudom: néha ki kell állni magunkért akkor is, ha mindenki más nemet mond.

Vajon hány nő él át hasonlót Magyarországon? Hányan adják fel álmaikat mások akarata miatt? Ti mit tennétek a helyemben?