Anyám igazsága: Mi történt valójában, amikor Gábor elment

– Nem hiszem el, hogy ezt tényleg megteszed! – kiáltottam Gábor után, miközben becsapta maga mögött a bejárati ajtót. A kulcs zörgése még sokáig visszhangzott a fejemben. A gyerekek a szobájukban sírtak, én pedig ott álltam a konyhában, remegő kézzel, és próbáltam felfogni, hogy mostantól minden más lesz.

Aznap este nem tudtam aludni. A plafont bámultam, és újra meg újra lejátszottam magamban a veszekedésünket. Gábor hangja még mindig a fülemben csengett: „Nem bírom tovább ezt a légkört! Ilona anyámnak igaza volt, te csak lehúzol engem!” A szavai úgy vágtak belém, mint egy kés. Hogy lehet az, hogy az az ember, akivel tizenöt évig éltem együtt, most idegenként beszél velem?

Másnap reggel Ilona már ott állt a kapuban. A szomszédok kíváncsian lesték, ahogy bejött hozzánk. – Drága Zsuzsikám – kezdte mézesmázosan –, tudod, Gábor csak jót akar mindenkinek. Te is tudod, mennyit dolgozik, mennyit áldozott értetek. Most egy kis nyugalomra van szüksége.

Nem bírtam tovább hallgatni. – Ilona néni, kérem, ne játssza meg magát! Maga mindig is azt akarta, hogy elváljunk. Most boldog? – kérdeztem remegő hangon.

Ilona arca megkeményedett. – Ne beszélj így velem! Én csak segíteni akarok. Ha nem tudsz hálás lenni azért, amit Gábor tett érted, akkor magadra vess!

Aznap este egyedül maradtam a gondolataimmal. A gyerekek csendben vacsoráztak, nem kérdeztek semmit. Tudtam, hogy ők is érzik a feszültséget. Vajon mit mondjak nekik? Hogy magyarázzam el, hogy az apjuk nem jön haza többet?

A következő hetekben mindenki csak Gáborról beszélt. A munkahelyemen is suttogtak mögöttem: „Hallottad? Zsuzsa férje elköltözött. Állítólag ő volt a hibás…” Mindenki tudni vélte az igazat, de senki sem kérdezte meg tőlem, mi történt valójában.

Pedig az igazság egészen más volt. Gábor hónapok óta alig járt haza. Mindig volt valami kifogása: túlóra, céges vacsora, barátokkal találkozó. Én pedig egyedül vittem a háztartást, neveltem a gyerekeket, intéztem mindent. Amikor szóvá tettem neki, csak legyintett: „Ne hisztizz már!”

A legrosszabb az volt, amikor rájöttem, hogy van valakije. Egy este véletlenül megláttam egy üzenetet a telefonján: „Várlak ma este is… Csók, Dóri.” Akkor értettem meg mindent. Az addigi bizonytalanságot felváltotta bennem a düh és a csalódás.

Megpróbáltam beszélni vele erről. – Gábor, ki az a Dóri? – kérdeztem tőle remegő hangon.

Először tagadott. – Ne képzelődj már! – mondta idegesen. De amikor megmutattam neki az üzenetet, csak vállat vont: – Igen, van valakim. És? Te sem vagy tökéletes!

Akkor omlott össze bennem minden. Az életem hazugságra épült. Az anyósa pedig mindenhol azt terjesztette rólam, hogy én vagyok a hibás mindenért.

A válás maga pokol volt. Gábor ügyvédet fogadott, és mindent elkövetett, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie gyerektartásként. Ilona pedig minden nap felhívott vagy átjött hozzánk, hogy lelkileg terrorizáljon: „Ugye tudod, hogy nélkülem semmire sem mennél?”

A barátaim közül is sokan elfordultak tőlem. Volt, aki azt mondta: „Biztos te is hibás vagy.” Mások csak sajnálkoztak, de senki sem állt ki mellettem igazán.

A gyerekek egyre zárkózottabbak lettek. Anna már nem akart iskolába menni, Bence pedig éjszakánként sírt álmában. Próbáltam erős maradni miattuk, de néha úgy éreztem, összeroppanok a teher alatt.

Egy este Anna odabújt hozzám az ágyban. – Anya, apa tényleg nem szeret minket? – kérdezte halkan.

A szívem majd megszakadt. – Dehogynem szeret titeket – hazudtam neki könnyes szemmel –, csak most egy kicsit máshol kell lennie.

Az évek alatt lassan megtanultam együtt élni a fájdalommal és az igazságtalansággal. Megtanultam nem törődni azzal, mit mondanak mások. A gyerekeim miatt fel kellett állnom újra és újra.

Most itt ülök a régi házunkban Szegeden, és nézem a fényképeket a falon. Együtt vagyunk rajtuk mindannyian – még akkor is hittünk abban, hogy örökké tart majd minden.

De vajon tényleg lehet hibást keresni egy ilyen történetben? Vagy mindannyian csak áldozatai vagyunk annak, amit mások gondolnak rólunk?

Ti mit gondoltok? Vajon tényleg mindig csak egyik fél hibás egy válásban?