Amikor a Nagyszülők Összecsapnak: Egy Újszülött Körüli Családi Vihar

– Nem fogom hagyni, hogy Éva beköltözzön hozzátok! – csattant fel Margit, a férjem anyja, miközben a nappalinkban állt, karba tett kézzel. A hangja éles volt, mint a frissen fent kés, és szinte visszhangzott a csendes lakásban. Lili, az alig egyhetes kislányom, éppen elaludt a karomban, de a feszültség miatt én is remegtem.

– Margit néni, Éva csak segíteni akar – próbáltam halkan, de határozottan mondani. – Az első hetek nehezek, és jól jönne egy kis támogatás.

Margit szeme villant. – És én? Én nem vagyok elég? Három gyereket neveltem fel egyedül! Nem kell ide másik asszony! – mondta sértetten.

A férjem, Gábor csak állt mellettem, zavartan nézett hol rám, hol az anyjára. Tudtam, hogy ő is fél attól, hogy a két asszony között kirobbanó háború közepén elveszíti mindkettőjüket.

Anyám, Éva már napok óta hívogatott: – Kicsim, csak pár napra mennék! Főznék nektek, segítenék Lilit fürdetni. Tudod, mennyire vágytam már unokára!

De Margit minden alkalommal keresztbe tett. – Ha Éva ott lesz, én nem jövök! – jelentette ki újra és újra.

A helyzet egyre elviselhetetlenebbé vált. Mindenki azt várta tőlem, hogy döntsek: vagy az anyám jön segíteni, vagy Margit marad a közelünkben. Mintha az én érzéseim nem is számítanának.

Egyik este Gábor leült mellém a kanapéra. – Szeretném, ha boldog lennél – mondta halkan. – De anyám nagyon magányos mióta apám meghalt. Félek, ha most kizárjuk őt, végleg eltávolodik tőlünk.

– És az én anyám? – kérdeztem vissza elcsukló hangon. – Ő is egyedül él. Ő is csak segíteni akar. Miért kell választanom?

Aznap éjjel alig aludtam. Lili sírására keltem fel újra és újra, miközben a fejemben anyám és Margit hangja visszhangzott. Vajon tényleg nekem kell eldöntenem, ki lehet jelen az életünkben? Miért nem lehet mindkettőjüknek helye?

Másnap reggel Éva váratlanul megjelent az ajtóban egy nagy táskával és frissen sütött pogácsával.

– Nem bírtam tovább otthon ülni – mondta könnyes szemmel. – Látni akartalak titeket.

Margit épp akkor toppant be, amikor Éva a konyhában Lilit ringatta.

– Hát te mit keresel itt? – kérdezte Margit hidegen.

– Az unokámat szeretném látni. És segíteni akarok a lányomnak – felelte Éva remegő hangon.

A két asszony között pillanatok alatt forrósodott fel a levegő. Éreztem, ahogy a gyomrom összeszorul. Gábor próbált közvetíteni:

– Anyu, Éva néni csak pár napra jött…

– Nekem nincs itt helyem? – vágott közbe Margit.

– Dehogynem! Mindkettőtökre szükségünk van! – mondtam kétségbeesetten.

De egyikük sem hallgatott rám. Margit sértődötten kiviharzott a lakásból. Éva sírva fakadt.

Aznap este Gáborral órákig beszélgettünk arról, hogyan tovább. Úgy éreztem magam, mint egy kötélhúzás közepén: két szerető anya harcolt értem és az unokájáért, de közben mindketten csak fájdalmat okoztak nekem.

A következő napokban próbáltam mindkettőjükkel beszélni külön-külön. Margitot meghívtam egy teára:

– Tudom, hogy nehéz neked mostanában – mondtam neki óvatosan. – De kérlek, próbálj megnyílni Éva felé is. Mindketten ugyanazt akarjátok: jót nekünk és Lilinek.

Margit először csak hallgatott, majd halkan megszólalt:

– Félek attól, hogy elveszítelek titeket. Hogy már nincs rám szükségetek…

Megszorítottam a kezét. – Mindig szükségünk lesz rád.

Évával is leültem beszélgetni:

– Anya, kérlek ne erőltesd magad ránk. Szeretlek és szükségem van rád, de Margit is fontos nekünk.

Éva bólintott: – Megpróbálok türelmesebb lenni vele.

Lassan elkezdtek oldódni a feszültségek. Egyik délután Margit hozott süteményt Évának és együtt ültek le Lili mellett játszani. Nem lettek barátnők, de legalább béke lett.

Azóta is gyakran eszembe jutnak azok a napok. Vajon hány magyar családban történik ugyanez? Miért olyan nehéz elfogadni egymást és együtt örülni az új életnek?

Talán sosem lesz tökéletes harmónia köztünk, de megtanultam: néha el kell engedni az elvárásokat és csak szeretni egymást.

Vajon ti mit tennétek a helyemben? Hogyan lehet igazságosan dönteni két szerető nagymama között?