Álarcos szerető: Hogyan csinált a férjem cirkuszt anyám lakásában
– Ki ez a nő, András? – kérdeztem remegő hangon, miközben a nappali közepén álltam, anyám lakásában, ahol minden bútor ismerős volt, csak ez a jelenet volt idegen. A férjem zavartan nézett rám, a mellette álló fiatal nő pedig idegesen szorongatta a táskáját. Anyám a konyhából figyelt minket, szemében gyanakvás csillant.
– Ő… ő a húgom, Zsuzsa – mondta András, de a hangja túl gyors volt, túl bizonytalan. Zsuzsa bólintott, de nem nézett rám. Valami nem stimmelt. Tizenöt éve vagyunk házasok, ismerem Andrást, mint a tenyeremet. Tudom, mikor hazudik.
Az egész úgy kezdődött, mint egy átlagos vasárnap. Anyám meghívott minket ebédre, ahogy minden hónapban egyszer szokott. A lakótelepi lakásban már gyerekkorom óta minden zugot ismertem. De most valami megváltozott. Amikor beléptünk, András már ott volt – egy idegen nővel.
– Szia, Anna! – köszöntött anyám melegen, de a tekintete végig az ismeretlen nőn időzött. – Ő ki?
– Ahogy mondtam, Zsuzsa a húgom – ismételte András. – Most jött fel Pestről, nincs hol aludnia pár napig.
Anyám bólintott, de láttam rajta, hogy nem hiszi el. Én sem. Zsuzsa túl ideges volt, túl távolságtartó. Nem úgy viselkedett, mint egy családtag.
Ebéd közben feszülten figyeltem őket. András mindent megtett, hogy elterelje a figyelmet: vicceket mesélt, segített tálalni, de közben folyton Zsuzsára pillantott. A nő alig evett valamit. Anyám is egyre gyanakvóbban nézett rájuk.
Vacsora után anyám félrehívott a konyhába.
– Anna, te tényleg elhiszed ezt? – suttogta. – Neked sosem mesélt András húgról.
– Nem – feleltem halkan. – Valami nincs rendben.
Aznap este nem tudtam aludni. András későn jött haza, azt mondta, Zsuzsát elkísérte egy barátnőjéhez. De amikor megöleltem, éreztem rajta idegen parfüm illatát. A szívem összeszorult.
Másnap anyám felhívott.
– Anna, gyere át! – mondta izgatottan. – Valamit találtam.
Amikor átmentem hozzá, egy sálat mutatott: drága selyem, rajta egy monogram – nem Zsuzsa kezdőbetűi voltak.
– Ez nem lehet az övé – mondta anyám. – És nézd csak ezt a jegyzetfüzetet! Tele van szerelmes üzenetekkel… Andrásnak címezve.
A világom összedőlt. Ott álltam anyám konyhájában, kezemben a bizonyítékokkal: a férjem megcsalt. Ráadásul annyira arcátlan volt, hogy a szeretőjét anyám lakásába hozta.
Dühösen hívtam fel Andrást.
– Azonnal beszélnünk kell! – mondtam neki remegő hangon.
Este leültünk egymással szemben a nappaliban. A gyerekek már aludtak.
– Miért tetted ezt? – kérdeztem könnyekkel a szememben. – Hogy lehettél ilyen kegyetlen?
András először tagadott.
– Anna, félreérted…
– Ne hazudj! Mindent tudok! Láttam a szerelmes üzeneteket! Anyám lakásában csaltál meg!
A férjem arca eltorzult.
– Sajnálom… Nem akartam bántani téged…
– Akkor miért tetted? Miért kellett mindannyiunkat megalázni?
András csak hallgatott. Éreztem, hogy minden közös emlékünk darabokra hullik.
Aznap este eldöntöttem: nem hagyom magam megalázni. Másnap összepakoltam András holmiját és elküldtem otthonról. Anyám mellettem állt végig.
A gyerekeknek nehéz volt elmagyarázni mindent. A fiam sírt, a lányom dühös volt. De tudtam: ha most nem állok ki magamért és értük, soha nem fogom visszanyerni az önbecsülésem.
Hetekig tartott, mire újra tudtam mosolyogni. A barátaim támogattak, anyám minden nap főzött rám és a gyerekekre. Lassan megtanultam újra bízni magamban.
Egy este leültem a nappaliban és végiggondoltam mindent: vajon hol rontottuk el? Miért nem vettem észre előbb? De rájöttem: nem az én hibám volt. András döntött így – ő árult el minket.
Most már tudom: soha nem szabad hagyni, hogy mások átgázoljanak rajtunk. Ki kell állni magunkért és azokért, akiket szeretünk.
Néha még mindig felteszem magamnak a kérdést: vajon hány nő él hasonló hazugságban? Hányan hallgatnak inkább, mert félnek az igazságtól? Vajon ti mit tennétek az én helyemben?