A tökéletes vőlegény árnyékában – Egy család széthullásának története
– Nem hiszem el, hogy ezt mondod, Anna! – Dóra hangja remegett a dühtől és a kétségbeeséstől. Az asztalnál ültem vele szemben, a konyhában, ahol gyerekkorunkban annyi titkot osztottunk meg egymással. Most azonban olyan titkot kellett elmondanom neki, ami mindkettőnket összetört.
Egy évvel ezelőtt még minden más volt. Dóra ragyogott, amikor bemutatta nekünk Gábort. Anyánk azonnal megszerette, apánk is vállon veregette, mintha máris a család tagja lenne. Gábor udvarias volt, figyelmes, mindig hozott virágot anyának, és sosem felejtette el Dóra kedvenc süteményét a cukrászdából. Mindenki azt mondta: ilyen férfit kívánna magának minden lány.
Én is örültem Dóra boldogságának. Aztán lassan elkezdtem észrevenni apró dolgokat. Gábor néha furcsán viselkedett: ha valaki más is volt a társaságban, mintha álarcot húzott volna. Egyszer rajtakaptam, hogy a telefonján üzeneteket törölgetett, amikor azt hitte, senki sem látja. Egy másik alkalommal hallottam, ahogy egy idegen nővel beszélgetett a parkolóban – túl bizalmasan ahhoz képest, hogy vőlegény.
Sokáig nem mertem szólni senkinek. Talán csak túl gyanakvó vagyok – gondoltam. De aztán egy este, amikor Dóra nálam aludt, Gábor felhívott engem. Azt mondta, hogy beszélni akar velem négyszemközt. Elmentem a találkozóra egy kávézóba. Ott ültem vele szemben, és próbáltam megfejteni a mosolya mögött rejlő szándékot.
– Anna, tudod te is, hogy Dóra túl érzékeny – kezdte halkan. – Nem kellene mindent elmondani neki. Vannak dolgok, amiket jobb elhallgatni.
A gyomrom összeszorult. Akkor értettem meg: Gábor titkol valamit. És azt akarta, hogy én is része legyek ebben a hazugságban.
Nem tudtam aludni aznap éjjel. Másnap elkezdtem utánajárni a dolgoknak. Megkerestem Gábor régi ismerőseit a közösségi médián keresztül. Egyikük, Zsuzsa, készségesen válaszolt az üzenetemre.
– Vigyázz vele – írta vissza Zsuzsa. – Nálunk is volt egy lány, akit teljesen tönkretett. Mindig két életet élt: az egyiket a barátnője mellett, a másikat titokban.
Összeomlott bennem minden bizalom. Tudtam, hogy nem hallgathatok tovább.
Azon az estén hívtam át Dórát magamhoz. Leültettem a kanapéra, és remegő hangon elmondtam neki mindent: Gábor kettős életét, a gyanús üzeneteket, Zsuzsa figyelmeztetését.
– Hazudsz! – kiáltotta Dóra könnyes szemmel. – Csak féltékeny vagy! Mindig is irigyelted a boldogságomat!
A szavak úgy vágtak belém, mint a kés. Próbáltam magyarázni, de Dóra nem hallgatott rám. Kirohant az ajtón, és napokig nem beszélt velem.
A családunkban feszültség lett úrrá. Anyám engem hibáztatott: – Miért kellett beleavatkoznod? Miért nem tudtad ráhagyni? Apám csak hallgatott és kerülte a tekintetemet.
Közben Gábor továbbra is játszotta a tökéletes vőlegényt. De már mindenki érezte, hogy valami nincs rendben. Egy vasárnapi ebédnél Dóra váratlanul felállt az asztaltól.
– Eljegyzés lefújva – jelentette be remegő hangon. – Anna igazat mondott.
Csend lett. Gábor arca elsápadt, anyám zokogni kezdett.
Dóra hetekig magába zárkózott. Én pedig minden este azon gondolkodtam: jól tettem-e? Megmentettem-e őt vagy csak elvettem tőle az illúziót? A családunk már sosem lett olyan, mint régen. Anyám nehezen bocsátott meg nekem; apám csak annyit mondott egyszer: – Az igazság néha fájdalmasabb minden hazugságnál.
Dóra végül újra szóba állt velem. Egy este átjött hozzám teázni.
– Tudom már, hogy igazad volt – suttogta könnyek között. – De annyira szerettem volna hinni benne…
Átöleltem őt, és mindketten sírtunk.
Azóta is gyakran eszembe jut: vajon tényleg jobb tudni az igazságot? Vagy néha jobb lenne boldog tudatlanságban élni? Ti mit tennétek a helyemben?