A rózsák ára – Egy eltitkolt igazság nyomában

– Ez meg mi? – kérdeztem hangosan, miközben a kezem remegett. A konyhaasztal alatt találtam rá, egy összegyűrt, kicsit zsíros blokkra. A reggeli kávé illata még a levegőben lebegett, de én már nem éreztem semmit, csak a szívem zakatolását. A blokkra néztem: „Rózsacsokor – 18 000 Ft”. Dátum: három nappal ezelőtt. Helyszín: a sarki virágbolt, ahová Gábor szokott járni, ha névnapom vagy évfordulónk van. De három napja nem volt semmi különös alkalom – és rózsát sem kaptam.

A kezem ökölbe szorult. Gábor ekkor lépett be a konyhába, még pizsamában, álmosan dörzsölgetve a szemét.
– Mi történt, Zsuzsa? – kérdezte, de a hangjában ott bujkált valami idegesség.
– Ezt találtam – mondtam, és elé toltam a blokkot. – Tudsz róla valamit?

Egy pillanatra megállt az idő. Láttam, ahogy az arca megfeszül, majd gyorsan elfordítja a tekintetét.
– Biztosan elhagytam valamit… Nem is tudom… Talán anyámnak vettem virágot – motyogta.

Hazugság. Az anyja vidéken él, és Gábor utoljára hónapokkal ezelőtt járt nála. A szívem összeszorult. Aznap egész nap csendben voltam. A gyerekek is észrevették, hogy valami nincs rendben. Délután, amikor Gábor elment dolgozni, leültem a kanapéra és bámultam a blokkot. Vajon kinek vette azt a csokrot? Kiért fizetett ennyit? És miért titkolja el előlem?

Este, amikor hazajött, próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne. De én már nem tudtam úgy nézni rá, mint előtte. Vacsora közben is csak tologattam az ételt a tányéromon.
– Zsuzsa, mi bajod van? – kérdezte végül türelmetlenül.
– Te tudod a legjobban – vágtam vissza halkan.

Másnap reggel felhívtam Évát, a legjobb barátnőmet.
– Éva, szerinted Gábor megcsal? – kérdeztem remegő hangon.
– Jaj, Zsuzsi… Ne gondolj rögtön a legrosszabbra! Lehet, hogy tényleg csak valakinek segített…
– De miért titkolná el előlem? – suttogtam.

Aznap egész nap figyeltem Gábort. Próbáltam elkapni egy pillantást, egy félmondatot, ami elárulhatná az igazat. De ő csak kerülte a tekintetem.

A hétvégén elmentünk anyósomhoz vidékre. Ott is feszültség volt köztünk. Anyósom észrevette:
– Mi történt veletek? Olyan furcsák vagytok mostanában.
– Semmi – mondta Gábor gyorsan.
De én már nem bírtam tovább:
– Anyuka, mikor kapott utoljára virágot Gábortól?
Az anyósom meglepetten nézett rám:
– Hát… talán tavaly születésnapomon… Miért kérded?

Gábor arca elsápadt. Éreztem, hogy most már nem tud tovább hazudni. Este, amikor lefeküdtünk, odafordult hozzám:
– Zsuzsa… Nem akartalak megbántani. Az a csokor… nem neked volt szánva. Egy kolléganőmnek vettem. Nagyon nehéz időszakon megy keresztül, elveszítette az édesanyját…

Némán hallgattam. Próbáltam hinni neki, de valami bennem eltört. Miért nem mondta el? Miért kellett titkolóznia? És miért érzem azt, hogy ez csak féligazság?

A következő napokban minden apró rezdülését figyeltem. Egyre több időt töltött bent az irodában, később járt haza. A gyerekek is kérdezgették:
– Anya, apa miért ilyen szomorú mostanában?
Nem tudtam mit felelni.

Egy este aztán Éva felhívott:
– Zsuzsi, láttam Gábort a városban… Nem volt egyedül. Egy nővel beszélgetett nagyon közel egymáshoz.
A föld mintha kicsúszott volna a lábam alól.

Aznap este Gábor később ért haza. Amikor belépett az ajtón, már vártam rá.
– Ki az a nő? – kérdeztem sírva.
Először tagadott, majd végül bevallotta:
– Nem akartalak megbántani… De igen, van valaki más is az életemben.

A világom összeomlott. Az éjszaka közepén ültem a konyhában és bámultam azt az átkozott blokkot. Egy darab papír volt az egész – mégis mindent megváltoztatott.

Most itt ülök, egyedül ebben a csendes lakásban. A gyerekek alszanak. Gábor elköltözött. Néha azon gondolkodom: vajon hol rontottuk el? Meg lehet bocsátani egy ilyen árulást? Vagy vannak sebek, amik sosem gyógyulnak be igazán?

Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet újra bízni valakiben, aki egyszer már összetörte a szívedet?