Miért jöttél be a lakásomba, amikor nem voltam otthon? – Egy magyar család titkai és árulása
– Miért jöttél be a lakásomba, amikor nem voltam otthon? – kérdezte Bence, a fiam, olyan hideg hangon, amit soha nem hallottam tőle. Megálltam az előszobában, kezemben a kulccsal, és hirtelen úgy éreztem, mintha minden levegő kiszökött volna a tüdőmből.
Nem tudtam megszólalni. Azt hittem, soha nem fog eljönni ez a pillanat. Hogy egyszer majd a saját fiam fog így nézni rám – gyanakvással, haraggal, csalódással.
– Anya, válaszolj már! – szólt közbe Dóri, a menye, aki mindig is érezhetően távolságtartó volt velem szemben. – Tudod jól, hogy nem szeretjük, ha valaki csak úgy bejárkál hozzánk.
A kulcsot Bence adta nekem még tavaly karácsonykor. Akkor azt mondta: „Anyu, ha bármi történik, legalább be tudsz jönni, megnézni a virágokat vagy leolvasni a villanyórát.” De most már úgy tűnt, mintha soha nem is mondta volna ezt.
– Csak… csak be akartam nézni, hogy minden rendben van-e – hebegtem. – Tudod, mennyire aggódom értetek. Mostanában annyi betörés van a környéken…
Dóri felnevetett. Gúnyosan. – Persze. Betörés. Vagy inkább csak kíváncsi voltál valamire?
Bence rám nézett. Az a tekintet… mintha idegen lennék számára.
– Hiányzik húszezer forint az íróasztal fiókjából – mondta halkan. – És az apám órája sincs meg.
A világ megállt körülöttem. Húszezer forint? Óra? Nem értettem semmit.
– Én… én nem vettem el semmit! – szinte kiabáltam. – Csak bejöttem, megnéztem a virágokat, és mentem is tovább!
Dóri karba font kézzel állt velem szemben. – Akkor ki más lehetett? Csak neked van kulcsod rajtunk kívül.
Bence arca eltorzult. – Anya, kérlek… Ha bajban vagy, mondd el! Segítünk! De ne hazudj!
A könnyeim végigfolytak az arcomon. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy ordítsak.
– Nem vagyok bajban! Nem hazudok! – zokogtam.
A csend fojtogató volt. Aztán Dóri megszólalt:
– Tudod mit? Ha nem te voltál, akkor ki? A szomszéd Marika néni? Vagy talán az unokád?
A szívem összeszorult. Lili, az unokám… Nem, ő biztosan nem tenne ilyet. De Dóri szavai mégis elültették bennem a kételyt.
– Talán tényleg elfelejtettétek bezárni az ajtót… – próbáltam menteni magam.
Bence legyintett. – Mindig bezárjuk. És csak te tudsz bejönni.
Aznap este nem tudtam aludni. Folyton azon járt az eszem: hogyan jutottunk idáig? Hol rontottam el? Miért gondolja rólam a saját fiam, hogy képes lennék meglopni őket?
Másnap reggel Dóri felhívott.
– Anyuka, beszéltem az anyámmal is. Szerinte is furcsa ez az egész. Tudod mit? Add vissza a kulcsot! Nincs szükségünk rá.
A hangja hideg volt és távolságtartó. Mintha soha nem lettem volna része az életüknek.
– De hát… mi van, ha tényleg baj történik? – kérdeztem kétségbeesetten.
– Majd megoldjuk! – vágta rá Dóri.
Letettem a telefont és csak ültem a konyhában némán. A férjem már régen meghalt, Bence az egyetlen gyermekem. Mindig is mindent megtettem érte: dolgoztam két munkahelyen, hogy taníttathassam; soha nem kértem tőle semmit cserébe.
Most pedig itt ülök egyedül, és azon gondolkodom: tényleg ennyit értem neki?
Két nap múlva Bence váratlanul megjelent nálam.
– Anya… beszélnünk kell.
Leült velem szemben az asztalhoz. Láttam rajta, hogy küzd magával.
– Megtaláltuk az órát és a pénzt is – mondta végül halkan. – Lili vette el őket. El akarta adni az órát egy osztálytársának, hogy legyen pénze egy új telefonra.
A döbbenet leírhatatlan volt.
– Az unokám…? – suttogtam.
Bence bólintott. – Sajnálom, hogy rád gyanakodtunk. Dóri… ő nagyon nehezen bízik bárkiben. És én… én is hibáztam.
A könnyeim újra előtörtek. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést és mérhetetlen fájdalmat.
– Annyi mindent tettem értetek… És most úgy néztetek rám, mint egy idegenre…
Bence megfogta a kezemet.
– Anya… kérlek bocsáss meg! Nagyon sajnálom!
De valami eltört bennem azon az estén. Azóta sem tudom igazán visszanyerni azt a régi bizalmat.
Lili később sírva kért bocsánatot tőlem is:
– Mama… nagyon sajnálom! Nem akartam ekkora bajt csinálni!
Megöleltem őt, de közben arra gondoltam: hová lett az a család, ahol mindenki bízott egymásban?
Azóta visszaadtam a kulcsot Bencééknek. Ritkábban találkozunk. Dóri továbbra is távolságtartó velem szemben; Lili pedig próbálja jóvátenni a hibáját.
De minden alkalommal, amikor meglátom Bencét vagy Lilivel beszélek, ott motoszkál bennem a kérdés:
Vajon lehet-e újraépíteni azt a bizalmat, amit egyszer már összetörtünk? Ti mit tennétek a helyemben? Meg lehet bocsátani mindent egy családban?