Kinek a joga a szeretet? Egy anya dilemmája a válás után
– Tényleg azt gondolod, hogy jó ötlet beengedni Évát a lakásunkba? – kérdezte a húgom, Zsófi, miközben a lufikat kötöztem Lili ötödik születésnapjára. A hangja éles volt, szinte vágott, és éreztem, hogy megint kezdődik.
– Zsófi, ő Lili nagymamája. Amúgy sem jelentkezett Gábor hónapok óta. Lili megérdemli, hogy legyen nagymamája – válaszoltam fáradtan, miközben próbáltam nem gondolni arra, mennyire igazából egyedül vagyok.
Zsófi vállat vont, de láttam rajta az aggodalmat. – Tudod, milyen Éva. Mindig beszól valamit, mindig Gábort védi. Mintha te lennél a hibás mindenért.
Nem volt erőm újabb vitához. Egy éve váltam el Gábortól. Ő elment egy másik nőhöz, engem pedig itt hagyott egy három hónapos babával és egy panelhitel maradékával Újpesten. Az első hónapokban csak vegetáltam. Anyu segített Lilivel, de úgy éreztem magam, mint egy üvegbura alatt: mindenki sajnált, mindenki azt várta, mikor omlok össze.
De Éva… Éva sosem hagyott magunkra. Minden héten hozott valamit Lilinek – gyümölcsöt, játékot, néha pénzt is pelenkára. Soha nem beszélt sokat Gáborról, de amikor szóba került, mindig mentegette: – Tudod, ő jó fiú, csak most nagyon nehéz neki…
A szülinapon Lili ragyogott az örömtől. Éva egy óriási plüss zsiráffal és egy doboz zserbóval érkezett. – Boldog születésnapot, kicsi lányom! – kiáltotta, és a magasba emelte Lilit. Néztem őket, és összeszorult a szívem – Lilinek joga van ehhez a szeretethez, de bennem csak keserűség maradt.
A parkból hazafelé Zsófi velem tartott ebédre. Anyu némán szeletelte a tortát. Éva megint Gáborról kezdett beszélni: – Tegnap láttam Gábort. Sokat dolgozik… Fáradt… Tudod, nem könnyű neki sem nélkületek.
Éreztem, ahogy forr bennem a vér.
– Éva, kérem… Ma Lili születésnapja van. Nem akarok Gáborról beszélni – mondtam halkan.
Éva lesütötte a szemét. – Bocsáss meg, Anna. Csak… ő is szeret titeket a maga módján.
Zsófi forgatta a szemét és később odasúgta: – Látod? Soha nem fogja abbahagyni a fiát védeni.
Este, amikor mindenki elment, leültem a kanapéra és néztem Lilit, ahogy az új zsiráffal alszik. Üzenetek érkeztek: Réka barátnőm: „Hallottam, hogy itt volt az exanyósod? Te normális vagy?” Másik barátnőm, Dóri: „Én biztos nem engedném be. Ha Gábor látni akarja a gyereket, jöjjön ő!”
Úgy éreztem magam, mintha elárultam volna magamat. Mindenki azt várta tőlem, hogy kemény legyek és minden kapcsolatot megszakítsak Gábor családjával. De Lili nem tehet arról, hogy az apja elfelejtette a születésnapját. Elvehetem tőle még a nagymamáját is?
A következő napokban anyu is faggatott: – Anna, biztos vagy benne, hogy jól csinálod? Éva mindig a fia oldalán áll majd. Mi lesz, ha egyszer csak elviszi Lilit Gáborhoz anélkül, hogy tudnád?
Nem tudtam mit mondani. A bizalmam megingott Évában is, de nem akartam én lenni az, aki elveszi Lilitől ezt a szeretetet.
Egy este csörgött a telefonom – Gábor volt az. Hónapok óta nem hallottam róla.
– Anna? Hallottam, hogy anyám ott volt Lili szülinapján… Köszönöm, hogy ezt megengeded neki. Tudom, hogy nem voltam jó apa… Nem tudom, hogyan javíthatnék ezen.
A hangja halk volt és megtört.
– Gábor, Lilinek szüksége van rád. Ha része akarsz lenni az életének, tenned kell érte. Nem várhatod el anyádtól, hogy mindent helyetted oldjon meg – válaszoltam.
A beszélgetés után egyszerre éreztem megkönnyebbülést és szomorúságot. Másnap Éva hívott: – Anna, köszönöm, hogy engeded látni Lilit. Tudom, nem könnyű… Csak szeretnék nagymama lenni az unokámnak.
Néha azon gondolkodom: túl engedékeny vagyok? Vagy egyszerűen csak azt akarom, ami a legjobb a lányomnak? A villamoson hallgatom más anyák beszélgetését: „Én biztos nem engedném!”, „A gyereknek kell a nagymama!”, „És ha ellened hangolja a gyereket?”
Minden alkalommal, amikor Lili átöleli Évát vagy nevet a történetein arról, milyen volt gyereknek lenni Békéscsabán a hetvenes években, meglágyul bennem valami. De amikor hallom Évát Gábort mentegetni vagy érzem mások ítélkezését, legszívesebben mindent megszakítanék.
Talán nincs jó válasz erre. Talán minden anyának magának kell eldöntenie, mi a legjobb a gyerekének.
Ahogy nézem Lilit aludni az új zsiráffal a karjában, elgondolkodom: Vajon hibáztam-e azzal, hogy beengedtem Évát az életünkbe? Vagy épp azt adtam meg Lilinek, amire leginkább szüksége van – egy nagymama szeretetét?
Ti mit tennétek az én helyemben? Fontosabb az önbecsülésem vagy Lili boldogsága?