Futó a tányéron: hogyan rombolták szét egy macska miatti veszekedések a szerelmet

– Zsuzsa, már megint tele van a kanapé macskaszőrrel! – csattant fel Gábor, miközben idegesen lesöpörte a nadrágjáról a fehér szálakat. – Komolyan mondom, ha még egyszer beleharapok egy szőrszálba a rántottába, én elköltözöm!

A konyhaasztalnál álltam, kezemben a fakanállal. A húsleves fortyogott, a rádióban éppen az időjárás-jelentés szólt, de Gábor hangja mindent elnyomott. A macskám, Cirmi, ijedten ugrott le az ablakpárkányról és beszaladt a hálóba.

– Ne kezdjük már megint! – sóhajtottam. – Hetente kétszer porszívózok, minden nap kefélem Cirmit. Ez egy lakásban tartott állat, nem tudom sterilizálni a levegőt!

Gábor dühösen csapta le a tányért az asztalra. – Nem is akarod! Neked fontosabb ez a dög, mint én vagy a rend ebben a lakásban.

A szívem összeszorult. Hónapok óta minden veszekedés ugyanoda futott ki: Cirmi szőre, az én fiam, Bence és az, hogy Gábor szerint „nem vagyok igazi nő”, mert nem főzök minden nap háromfogásos ebédet és nem vasalok ingeket.

Pedig amikor Gábor beköltözött hozzám tavaly ősszel, minden olyan szépnek tűnt. Egyedülálló anya voltam, Bence akkor kezdte az ELTE-n a jogot, én pedig egy könyvelőirodában dolgoztam Zuglóban. A férjem évekkel ezelőtt elhagyott minket egy fiatalabb nőért, és azt hittem, soha többé nem leszek szerelmes. Aztán jött Gábor: sármos, vicces, két diplomával és nagy tervekkel. Csak éppen… sosem volt gyereke, és allergiás volt mindenre, ami nem az ő rendje szerint működött.

Az első hónapokban még mindent elnéztem neki. Ha szóvá tette, hogy Bence túl sokáig zuhanyzik vagy hogy Cirmi ráfekszik az ágyára, csak legyintettem. De ahogy telt az idő, Gábor egyre többször szólt be Bencének is.

– Húsz évesen még mindig anyuci pénzén él? – kérdezte egyszer gúnyosan Bencétől egy vasárnapi ebédnél. – Nem gondolod, hogy ideje lenne dolgozni is?

Bence vörös lett, de csak annyit mondott: – Az egyetem mellett nincs időm rendes munkára. Majd nyáron vállalok diákmunkát.

Gábor csak legyintett. – Persze, persze… Aztán harmincévesen is majd anyád főzi neked a levest?

Éreztem, ahogy forr bennem a düh. – Elég legyen! – szóltam rá Gáborra. – Bence jól tanul, és amíg tudom támogatni, támogatni fogom.

Aznap este Bence becsapta maga mögött az ajtót és elment sétálni. Én pedig Gáborral maradtam kettesben a nappaliban.

– Miért kell mindig piszkálnod őt? – kérdeztem halkan.

– Mert elkényezteted! – vágta rá Gábor. – Egy férfinak meg kell tanulnia megállni a saját lábán.

– És szerinted te példát mutatsz neki? – csúszott ki a számon.

Gábor arca eltorzult. – Mit akarsz ezzel mondani?

– Hogy talán előbb nézz magadba! Te is csak most költöztél ide hozzám, de már úgy viselkedsz, mintha te lennél itt az úr!

A veszekedés hetekig tartott. Hol Bence miatt, hol Cirmi miatt, hol azért, mert szerinte túl sokat dolgozom és keveset foglalkozom vele. Egyik este aztán betelt a pohár.

Gábor későn jött haza egy céges buliból. Éreztem rajta az alkoholt. Cirmi ott feküdt az ágyamon.

– Na ezt már nem! – kiabált Gábor és kirúgta Cirmit az ágyból. – Vagy én alszom itt, vagy ez a dög!

Felugrottam. – Ne merj hozzányúlni! Ez az én lakásom! Ha nem bírod elviselni Cirmit vagy Bencét, akkor menj vissza anyádhoz!

Gábor csak nézett rám döbbenten. – Komolyan ezt mondod?

– Igen! Elegem van abból, hogy mindent kritizálsz! Nem fogom feladni sem a fiamat, sem a macskámat miattad!

Másnap reggel csend volt. Gábor összepakolt pár ruhát és szó nélkül elment.

Bence délután jött haza. Látta az üres előszobát.

– Elment? – kérdezte halkan.

Bólintottam.

Leült mellém a kanapéra és megsimogatta Cirmit.

– Anya… sajnálom. Miattam is volt?

Átöleltem őt. – Nem miattad volt. Hanem mert valaki nem tudta elfogadni azt, ami nekem fontos.

Azóta eltelt három hónap. Néha még mindig hiányzik Gábor humora vagy ölelése. De amikor reggelente Cirmi dorombolva ébreszt fel és Bence kávét főz nekem vizsgaidőszakban, tudom: jól döntöttem.

Mégis néha elgondolkodom: tényleg lehetetlen kompromisszumot kötni? Vagy csak mi magyarok vagyunk ilyen makacsok? Vajon ti mit tennétek: feladnátok valakit egy állat vagy egy gyerek miatt? Vagy inkább önmagatokat adnátok fel?