Egyetlen pillanat alatt omlott össze minden, amit a családomról hittem. Láttam, ahogy a sógorom megcsalja a várandós nővéremet, de a hallgatást választottam, hogy megóvjam őt – most mégis én lettem a bűnbak. Vajon helyesen döntöttem, vagy örökre elveszítettem a szeretteimet?
Egy viharos éjszakán szembesültem azzal, hogy anyám szeretete már nem véd, hanem fojtogat. A húgom és a sógorom boldogsága veszélybe került, amikor anyám a gyászában elvesztette önmagát, és mindent irányítani akart. Nekem, mint legidősebb lánynak, szembe kellett néznem vele, hogy megmentsem a családunkat a széthullástól.
Azon a napon, amikor elhagytam a szülői házat, mintha kettészakadt volna bennem minden. A beteg öcsémet és a megbántott anyámat hagytam hátra, miközben a saját álmaimat kergettem Budapesten. Azóta minden nap küzdök a bűntudattal és azzal a kérdéssel: vajon elárultam-e azokat, akiket a legjobban szeretek?
A nevem Zsuzsa, egy aprócska borsodi faluban nőttem fel. Apám halála után anyám egyedül nevelt engem és a kerekesszékes bátyámat, Mátét. Egy végzetes napon, amikor már minden reményünk elfogyott, kénytelen voltam segítséget kérni a gazdag szomszédunktól, Kováts Lászlótól – és ezzel lavinát indítottam el, ami örökre megváltoztatta a családunkat.
Anyám halálos ágyán tett ígéretem örökre megváltoztatta az életem: a húgom, Zsófi gondozása lett a mindennapjaim középpontja. A családi dráma, a magyar egészségügy nehézségei és a saját álmaim feladása között őrlődtem. Ma már csak azt kérdezem magamtól: lehet-e egyszerre testvér, gondozó és önmagam is lenni?
Gyerekkorom óta cipelem magamban az apám hiányát és a családom törékenységét. Anyám alkoholizmusa, egy új férfi árulása, majd a testvérem születése mindent felforgatott – de végül megtanultam, hogy a családot nem a vér, hanem a szeretet tartja össze. Ez az én történetem arról, hogyan lehet túlélni a legnagyobb csalódásokat is, és újra hinni abban, hogy van remény.
