Egy viharos éjszakán elveszítettem a tizennyolc hónapos kisfiamat, Mátét. A férjemmel, Gáborral próbáltuk feldolgozni a felfoghatatlant, miközben a lányunkért, Annáért is erősnek kellett maradnunk. Ez a történet a gyász, a bűntudat, a családi konfliktusok és a remény keresésének fájdalmas útjáról szól.
Egy régi fénykép miatt családi vihar tör ki a költözés közben. A múlt titkai felszínre kerülnek, és mindenki szembesül azzal, mennyire törékeny a bizalom. A történet végén rájövök, hogy a kimondatlan fájdalmak és titkok csak még jobban elválasztanak minket egymástól.
Gyerekkorom óta néztem, ahogy a bátyám, Gábor, mindent feladott a gyerekeiért, miután a felesége elhagyta. Amikor súlyos beteg lett, a három gyereke közül egyik sem jött el hozzá, hogy meglátogassa. Most, hogy mindennek vége, nem tudom eldönteni, hol rontottuk el – ő vagy mi mindannyian.
Gyerekkorom óta egyetlen mondat kísért: „Ne keresd a bátyádat, Anna!” Anyám szavai, amelyek mögött egész életem titka rejtőzött. Felnőttként, amikor apám halála után minden darabokra hullott, végre szembenéztem a családi múltunkkal, és elindultam, hogy megtaláljam a bátyámat, akit sosem ismerhettem. Ez az utazás nemcsak őt, de önmagamat is visszaadta nekem – de vajon minden sebet begyógyít az igazság?