A nevem Katalin, és tíz éve élek egy házasságban, ahol a férjem minden forintomat ellenőriz. Minden hónapban átadom neki a fizetésemet, ő pedig csak annyit ad vissza, amennyi a legalapvetőbb szükségleteimre elég. Nap mint nap küzdök a félelemmel és szégyennel, miközben egyre inkább elveszítem önmagam.
A nevem Katalin. Évekig azt hittem, hogy az a szeretet jele, ha minden fizetésemet a férjemnek, Gábornak adom. De lassan ráébredtem, hogy egy olyan kapcsolatban élek, ahol a félelem és az irányítás vette át a gyengédség helyét, és elhatároztam, hogy visszaszerzem önmagam.
Tizenkét évig éltem Gáborral egy pénzcentrikus, fojtogató házasságban. Mindennapos veszekedések, megaláztatások és az önállóságom elvesztése után választanom kellett: maradok a család kedvéért, vagy visszaszerzem a méltóságomat. Ez az én küzdelmem története, hogy újra megtaláljam önmagam.
Egy reggel Gábor eldöntötte, hogy az apja, László bácsi kezeli a család pénzügyeit. Ezzel a döntéssel elvesztettem a kontrollt a saját életem felett, és napról napra egyre inkább kiszolgáltatottnak éreztem magam. Végül anyámnál találtam menedéket, és most azon gondolkodom, vajon hány nő él még ma Magyarországon hasonló helyzetben.
A nevem Katalin, és ez az én történetem arról, hogyan vált a fizetésem a házasságom börtönévé. Évekig éltem úgy, hogy minden keresetemet a férjem, Gábor vette el, miközben én csak csendben tűrtem, hogy sem pénzem, sem szavam nincs. Egy nap azonban rájöttem: a szabadságom többet ér minden forintnál, és el kellett döntenem, hogy tovább félek, vagy végre kiállok magamért.
A történetem egy budapesti panellakásban kezdődik, ahol a férjem, Gábor minden fillér felett uralkodni akar, miközben én vagyok a család fő kenyérkeresője. A mindennapi megaláztatások, családi elvárások és a saját szabadságom utáni vágy között őrlődöm. Végül szembenézek a legnagyobb félelmemmel: kiállok magamért, még ha ez azzal is jár, hogy mindent elveszíthetek.
