Egész életemet a családomnak szenteltem, mindent a lányaimért tettem. Most, hogy idős vagyok és segítségre szorulnék, ők hátat fordítottak nekem. Vajon tényleg ezt érdemli egy anya, aki mindent odaadott?
Tizenhárom év külföldi munka után hazatértem, hogy végre együtt élhessek a fiammal és menyemmel abban a házban, amit vérrel-verítékkel építettem. Azonban a családi harmónia helyett csak feszültség, sértettség és magány várt rám. Most azon gondolkodom, vajon hol rontottam el, és van-e még visszaút a boldogsághoz.
Egy esős péntek este, a hetedik kerületben, egyedül ülök a konyhaasztalnál, miközben a barátnőim már mind családot alapítottak. A történetem arról szól, hogyan próbáltam megtalálni a szerelmet, miközben a családom és a társadalom elvárásai egyre jobban nyomasztottak. Vajon tényleg velem van a baj, vagy csak rossz helyen keresem a boldogságot?
A nyugdíjba vonulásom első napján szomszédom, Gábor váratlanul megkért, hogy segítsek beteg édesanyja, Marika néni gondozásában. Bár eleinte nehezen viseltem a felelősséget, idővel rájöttem, hogy a gondoskodás nemcsak áldozat, hanem lehetőség is az újrakezdésre. A történetem arról szól, hogyan találtam meg önmagam egy másik ember szolgálatában, és milyen kérdésekkel kellett szembenéznem a család, önfeláldozás és szeretet témájában.
Egy viharos családi ebédnél robban ki az igazság: a férjemmel húsz év korkülönbség van köztünk, és emiatt sosem fogadtak el a szülei. A történetem arról szól, hogyan küzdöttem meg az előítéletekkel, a magánnyal, és hogyan találtam meg végül a helyemet egy olyan családban, ahol a múlt árnyai még mindig kísértenek. Vajon lehet-e boldog az, akit a saját családja sem fogad el teljesen?
Egy szürke, esős vasárnapon szembesültem azzal, hogy a fiam, Gergő, már nem az én oldalamon áll, hanem mindig a feleségét, Katát védi. A családi ebédek feszültté váltak, a régi bizalom eltűnt, és úgy érzem, mintha elveszíteném a gyermekemet. Ebben a történetben elmesélem, hogyan próbáltam visszatalálni hozzá, miközben a szívem majd’ megszakadt a fájdalomtól és a magánytól.
A nevem Erzsébet, és egész életemben azt hittem, hogy a család mindennél fontosabb. Amikor a fiam, Gábor megnősült, mindent megtettem, hogy segítsem őket, de hamar rá kellett döbbennem, hogy már csak útban vagyok. Most azon tűnődöm, hol rontottam el, és vajon van-e még esély arra, hogy visszataláljak a családomhoz.
Negyvenhárom évesen, férjem halála után a mostohagyerekeim egyik napról a másikra kidobtak a közös otthonunkból. Egy bőrönddel és egy marék emlékkel kellett új életet kezdenem, miközben a múlt fájdalma és a jövő bizonytalansága között vergődtem. A történetem arról szól, hogyan találtam újra önmagam, barátokat és reményt egy olyan világban, ahol a család néha nem ott van, ahol várnánk.
Egy esős délutánon döbbenek rá, hogy a gyerekeim hetek óta nem keresnek. Mindent feláldoztam értük, most mégis magányosan, elhanyagolva élek. Elhatározom, hogy vagy segítenek, vagy eladom a házat, hogy végre méltósággal élhessek tovább.
Egyetlen mondat, egyetlen pillanat alatt omlott össze minden, amit addig biztosnak hittem. Fiam, Gergő, kit kidobott az apja, most engem is eltaszított magától. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltam túlélni a legnagyobb árulást: amikor a saját gyermekem fordult el tőlem.
A nevem Julianna, és ez az én történetem arról, hogyan sodortak el a saját vágyaim és félelmeim, majdnem elveszítve a fiamat, Gábort és a menyemet, Annát. Évekig nyomást gyakoroltam rájuk, hogy unokát szeretnék, nem látva, mennyi fájdalmat okozok ezzel. Csak akkor jöttem rá a hibámra, amikor magamra maradtam, és elindultam a megbocsátás felé vezető úton.
Évekig cipeltem egyedül a háztartás terhét, míg végül úgy döntöttem, tanítok egy leckét a férjemnek, Gábornak. Az ártatlannak tűnő tervem azonban váratlanul mély sebeket tépett fel, és felszínre hozta mindazt, amit évek óta elfojtottunk. Egy egyszerű változtatási kísérlet végül mindkettőnket szembesített önmagunkkal és a kapcsolatunk törékenységével.
