Az életem darabokra hullott, amikor elvesztettem a férjemet, és a mostohagyerekeim könyörtelenül kidobtak a közös otthonunkból. Ebben a fájdalmas időszakban ismeretlenek segítettek, és végül újra megtaláltam önmagam, az otthonom és a reményt. A történetem a veszteségről, árulásról, de legfőképp a közösség erejéről és az újrakezdés lehetőségéről szól.
Egyetlen pillanat alatt omlott össze az életem: a férjem, Péter, egy idegen nővel tért vissza Budapestről, és közölte, hogy elhagy minket. Egy vidéki magyar falu szűk közösségében küzdöttem a szégyennel, a nélkülözéssel, a gyerekeimért és a saját méltóságomért. Ez a történet arról szól, hogyan lehet újra felépíteni egy családot, amikor minden elveszni látszik.
Negyvenhárom évesen, férjem halála után a mostohagyerekeim egyik napról a másikra kidobtak a közös otthonunkból. Egy bőrönddel és egy marék emlékkel kellett új életet kezdenem, miközben a múlt fájdalma és a jövő bizonytalansága között vergődtem. A történetem arról szól, hogyan találtam újra önmagam, barátokat és reményt egy olyan világban, ahol a család néha nem ott van, ahol várnánk.
Egyedülálló anyaként próbálok helytállni, miközben a kislányomat, Violát nevelem, és idős nevelőapámról, Károlyról is gondoskodom, aki egy omladozó tanyán él a világ végén. Az idősek otthona gondolata könnyeket és ellenállást szült, de végül egy váratlan megoldás hozott békét mindannyiunknak. Ez a történet arról szól, hogyan találtunk új otthont és közösséget Papának – és talán magunknak is.
