Gyerekkorom óta csak egy dolgot akartam: hogy a fiam, Gergő boldog és biztonságban legyen. Évekig dolgoztam, hogy vehessek neki egy házat, amit aztán fel is újítottam, berendeztem. Most azonban a menye, Zsófi el akarja adni az otthont, amit én teremtettem meg nekik.
A nevem Katalin, és ez az én történetem arról, hogyan ajándékoztuk oda férjemmel, Lászlóval a családi házunkat fiunknak, Gergőnek, abban a reményben, hogy segítjük az életkezdését. Azonban Gergő úgy döntött, nem költözik be, hanem kiadja a házat, ezzel pedig olyan családi vihart kavart, amely mindannyiunkat próbára tett. Ebben a történetben megosztom a fájdalmat, a dühöt és talán a megbékélést is, ami mindezt követte.
Én, Kiss Julianna, egész életemet arra tettem fel, hogy a fiamnak, Gábornak biztonságot és otthont teremtsek. Most, hogy mindent odaadtam, amit csak tudtam, a menye, Ágnes el akarja adni azt a házat, amibe annyi szeretetet és áldozatot fektettem. Vajon hol van a határ az önzetlenség és az önfeladás között?
Egyetlen döntés, egy házvásárlás, és minden, amit a családról hittem, darabokra hullott. A sógornőm, Ágnes, most jogot követel arra a házra, amit anyósomnak vettünk, és a konfliktus lassan mindannyiunkat felemészt. Vajon lehet-e még béke egy ilyen családban, vagy örökre ott marad a seb?
Hat hónapot dolgoztunk a férjemmel, hogy felújítsuk az anyósom régi házát, abban a reményben, hogy végre lesz egy saját otthonunk. De amikor már majdnem beköltöztünk volna, az anyósom úgy döntött, inkább a sógoromnak ajándékozza a házat. Most harag, csalódás és igazságtalanság feszíti szét a családunkat, és nem tudom, hogyan tovább.
