Egy esős októberi estén a lányom, Eszter, könnyes szemmel állt előttünk, és azt mondta: „Apa, anya, Gábor nem akar hajléktalannak tűnni, és ugyanazokat a lakhatási jogokat érdemli, mint én.” Ez a mondat mindent megváltoztatott. Azóta a családunkban minden nap újabb harc a megértésért, elfogadásért és a boldogságért.