Én, Katalin, egykor boldogan vártam a lányom, Annabella hívásait, de mára minden csörgés szorongással tölt el. A kapcsolatunk megromlott, mert Annabella csak akkor keres, ha pénzre van szüksége, és ha megkapja, újra eltűnik az életünkből. Fájdalmasan őrlődöm a szeretet és a csalódottság között, miközben próbálom megérteni, hol rontottuk el.
Gyerekkorom óta azt éreztem, hogy a szüleim csak eszközként tekintenek rám. Felnőttként is folyamatosan panaszkodnak, pénzt kérnek, miközben sosem érdeklődnek igazán az életem iránt. Most, harmincévesen, eljutottam oda, hogy szembe kell néznem azzal: vajon tényleg csak kihasználtak?
Egy budapesti panelházban kezdődött minden, ahol anyám közelsége először áldásnak tűnt, de hamar rémálommá vált. A férjem és köztem egyre nőtt a feszültség, ahogy anyám mindent irányítani akart – végül választás elé kerültem: vagy ő, vagy a házasságom. A költözés fájdalmas döntés volt, de csak így menthettem meg azt, ami igazán fontos volt számomra.
Gyerekkorom óta anya mindent helyettem akart csinálni, de én felnőttként már levegőhöz sem jutok mellette. Egyre jobban feszít a vágy, hogy önálló legyek, miközben minden próbálkozásom könnyekhez és veszekedéshez vezet. Vajon lehet-e úgy szeretni valakit, hogy közben nem fojtjuk meg a másikat?
Egy nap a múltam kopogtatott az ajtómon: mostohaapám, László, akit évek óta nem láttam, hirtelen hajléktalanként jelent meg nálam, és követelte, hogy engedjem be. A családi konfliktusok, az elfojtott sérelmek és az örökség körüli harc mind felszínre törtek, miközben nekem döntenem kellett: tartozom-e neki valamivel, csak mert egykor a családunk része volt? Vajon meddig tart a kötelesség, és hol kezdődik az önvédelem?
