Gyerekkoromtól kezdve éreztem, hogy anyám számára csak teher vagyok, nem pedig igazi lánya. Most, amikor idősödik és segítségre szorul, elvárja, hogy minden sérelmet feledjek, mintha semmi sem történt volna. Vajon képes vagyok megbocsátani annak, aki sosem ismerte be a hibáit?
Gyerekkorom óta küzdök apám szeretetéért, de sosem kaptam meg tőle azt az elismerést, amire vágytam. Most, hogy idős lett és segítségre szorul, elvárja, hogy mindent félretéve mellette álljak, miközben sosem kért bocsánatot a múltbeli sérelmekért. Vajon tartozom-e neki mindazzal, amit most követel, vagy jogom van végre magamra gondolni?
Gyerekkorom óta úgy érzem, mintha mindig csak a háttérben léteznék, miközben anyám minden figyelmét és szeretetét az öcsém, Bence kapja. A féltékenység, a fájdalom és a vágy, hogy végre engem is észrevegyenek, végigkísérte az életemet. Ez a történet arról szól, hogyan próbáltam megtalálni önmagam egy családban, ahol a szeretet sosem volt igazságos.
Évekig éltem házasságban Gáborral, miközben szemet hunytam a közönyössége és önzősége felett. Mindennapos veszekedések, csendek és családi intrikák között lassan ráébredtem, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni. Ma, visszatekintve, azon gondolkodom, hányan élünk még mindig illúzióban, várva arra, hogy valaki végre szeressen minket.
Gyerekkorom óta küzdök anyám szeretetéért, de ő mindig távolságtartó és hideg maradt. Most, idős korában, elvárja, hogy segítsek neki, mintha a múltunk semmit sem számítana. Ebben a történetben szembesülök a megbocsátás, a kötelesség és a saját boldogságom kérdéseivel.
