Az életemről mesélek, nagymamaként, aki egyedül neveli az unokáját, miután a lányom külföldre ment dolgozni. Hirtelen rá kell döbbennem, hogy az unokám nemcsak szeretetet, hanem anyagi biztonságot is keres bennem. Megélem a csalódást, a magányt és a reményt, miközben próbálom megérteni, mit jelent igazán szükségesnek lenni.
Azon a napon, amikor elhagytam a szülői házat, mintha kettészakadt volna bennem minden. A beteg öcsémet és a megbántott anyámat hagytam hátra, miközben a saját álmaimat kergettem Budapesten. Azóta minden nap küzdök a bűntudattal és azzal a kérdéssel: vajon elárultam-e azokat, akiket a legjobban szeretek?
Egy őszi reggelen, miközben a kertemben álltam, rádöbbentem: el kell hagynom mindazt, amit egész életemben építettem. A családom, a fiam, a szomszédok mind azt mondják, jobb lesz nekem a városban – de a szívem nem akar elszakadni a szülőföldemtől. Vajon tényleg el lehet vágni a gyökereket, ha az ember lelke még mindig a régi házban bolyong?
