Az életem egyetlen pillanat alatt fordult fel, amikor megtudtam, hogy egy nős férfitól várok gyermeket. A családom széthullott, apám kitagadott, és egyedül kellett felnevelnem a lányomat, Lilit. Évek múltán, egy családi esküvőn történt csoda hozta vissza a reményt és a megbocsátást az életembe.
A nevem Katalin, és ez az én történetem arról, hogyan küzdöttem meg egyedülálló anyaként egy kis magyar faluban az előítéletekkel, szegénységgel és a saját családommal. Megtapasztaltam a megaláztatást, a félelmet és a kilátástalanságot, de végül megtaláltam magamban az erőt, hogy új életet építsek magamnak és a lányomnak. Ma már tudom, hogy sosem szabad feladni a reményt, még akkor sem, ha minden elveszettnek tűnik.
Egy esős, szürke reggelen, miközben a konyhaasztalnál ültem, szemben a fiammal, rájöttem, hogy eljött az idő, hogy elmondjam neki: nem fog örökséget kapni tőlem. Egyedülálló anyaként mindent megtettem, hogy felneveljem őt és a lányomat, de most szembe kell néznem azzal, hogy talán épp azzal segítek neki a legtöbbet, ha nem hagyok rá semmit. Ez a döntés nemcsak a családunkat rázta meg, hanem az egész életemet is újraértelmezte.
Egyedülálló anyaként, férjem halála után, mindent megtettem, hogy felneveljem a lányomat, Dórát. Most, hogy Dóra férjhez ment egy tehetős család fiához, egyre inkább érzem, hogy szégyelli szerény anyagi helyzetemet. Ez a történet a fájdalomról, a családi konfliktusokról és arról szól, hogyan próbálom megőrizni önbecsülésemet és szeretetemet egy olyan világban, ahol a pénz mindent felülír.
Egyedülálló anyaként, ápolónőként dolgozom, és nincs más választásom, mint a 78 éves nagymamámra bízni a kisfiamat. A bűntudat, a családi feszültségek és a mindennapi kihívások között próbálok helytállni, miközben attól félek, vajon jól döntöttem-e. Ez a történet arról szól, hogyan próbálunk együtt túlélni, szeretni és megbocsátani.
