Egyedülálló anyaként küzdöttem a túlélésért Budapesten, majd kénytelen voltam külföldre menni dolgozni, amikor a lányom a legnagyobb szükségben volt rám. Most, évekkel később, felnőtt lányom gyűlölettel néz rám, és én minden nap azon gyötrődöm, hogy vajon jó döntést hoztam-e. Ez az én történetem a szeretet, bűntudat és megbocsátás útvesztőjében.
Mindig azt hittem, hogy az önállóságom a legnagyobb erősségem, de amikor találkoztam Gáborral, minden megváltozott. Egy házas férfi szeretője lettem, és azt hittem, hogy végre boldog lehetek – de a valóság egészen más volt. Most, amikor mindenki azt hiszi, hogy én nyertem, csak a magány és a bűntudat maradt velem.
Húsz év házasság után a férjem válni akart, mert nem vállaltam tovább az anyósa ápolását. Úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és szakemberre van szüksége, nem rám. A döntésem mindent megváltoztatott, és most magamra maradtam a bűntudattal és a kérdésekkel.
Anyám halála után három nappal tértem vissza a gyerekkori házba, ahol minden emlék fájt. A családi titkok, a bűntudat és a megbocsátás keresése végigkísérte ezt a hetet. A történetem arról szól, hogyan lehet szembenézni a múlttal, és vajon el lehet-e engedni a bűntudatot, amit a család rak ránk.
Gyerekkoromban apám volt a hősöm, most pedig én voltam az, aki otthonba vitte őt. A döntés szétfeszíti a lelkem, miközben minden éjjel a múlt emlékei kísértenek. Vajon megbocsáthatom magamnak valaha, hogy így döntöttem?
Mindig azt hittem, jó férj és apa vagyok, de egy este elhagytam a családomat, hogy máshol keressem a boldogságot. Gyorsan ráébredtem, mekkora hibát követtem el, és most kétségbeesetten próbálom visszanyerni szeretteim bizalmát. Ez a történet a bűntudatról, magányról és a megbocsátás felé vezető nehéz útról szól.
Az életem fenekestül felfordult, amikor anyám a stroke-ja után hozzánk költözött. Minden nap küzdelem az érzelmeimmel, a bűntudattal és a családi konfliktusokkal. Ez a történet a titkokról, nehéz döntésekről és arról szól, hogyan tud egyszerre sebezni és gyógyítani a szeretet.
Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztatta a családomhoz fűződő viszonyomat: apámat idősotthonba vittem, hogy megfelelő ellátást kapjon, de ezzel magamra haragítottam mindenkit. A bűntudat és a családi vádaskodás között őrlődöm, miközben próbálom feldolgozni, hogy talán sosem leszek többé a régi szemükben. Vajon tényleg elárultam őket, vagy csak azt tettem, amit helyesnek gondoltam?
Tíz éve anyám rám hagyta a régi családi házat, de a szabadság helyett csak a múlt árnyai és a családi kötelékek szorítása jutott nekem. Most, hogy már saját családom van, anyám jelenléte mindent fojtogatóvá tesz, és nem tudom, hogyan szabadulhatnék meg a bűntudattól és a kötelességtudattól. Vajon lehet-e igazán saját otthonom ott, ahol mindig csak vendégnek érzem magam?
