Egyedül maradtam egy üres pesti lakásban, miután László elhagyott, és a fiam az apjánál töltötte a hétvégét. A következő reggel egy vérző tappancsú keverék kutya csörtetett be hozzám, és mindent megváltoztatott. Liza miatt háromszor is olyat léptem, amit nélküle soha nem mertem volna – még ha néha haragudtam is rá, végül ő mentett meg attól, hogy végleg feladjam.
Egy szürke, budapesti reggelen egyedül találtam magam az üres lakásban a válás után, amikor megszólalt a kutya vonyítása a bejárati ajtónál. Nem akartam felelősséget vállalni érte, de valahogy mégis ő lett az egyetlen okom, hogy felkeljek minden nap. Vele tanultam meg újra bízni magamban és másokban is, miközben szembenéztem az öregedéssel és a magány minden nehézségével.
A válásom után magányban éltem egy zuglói panelben, amikor egy foltos, sáros puli követte be a lépcsőházba egy esős februári délutánon. A kutya léte miatt három visszafordíthatatlan döntést kellett hoznom: az első az volt, hogy nem adom vissza a menhelynek, hanem megtartom; a második, hogy feladom a délelőtti takarítói munkámat és helyette esti műszakba állok be, hogy nappal vele lehessek; a harmadik, hogy újra szóba elegyedek a rég elhidegült lányommal, miután a kutya miatt konfliktusba keveredtem a ház közös képviselőjével. Dóra, a puli, lassan visszaadta az emberekbe vetett hitemet, de az ára nem volt kevés.
