„Azt hittem, segítek a lányomnak, de most már csak a bébiszitter, szakács és pénztárca vagyok” – Egy nyugdíjas anya vallomása

– Anya, hol van már az a vacsora? – kiált be Dóra a nappaliból, miközben Lili hangosan toporzékol mellette. A leves még forr a tűzhelyen, én pedig remegő kézzel próbálom kikanalazni a tányérba. A kanál koppanása a porcelánon visszhangzik bennem: vajon mikor lettem én csak egy szakács ebben a házban?

Mikor Dóra három hónapja becsöngetett az ajtómon, karján Lilit szorongatva, könnyes szemmel, nem gondolkodtam. Kinyitottam az ajtót, átöleltem őket, és azt mondtam: „Itt mindig van helyetek.” Akkor még azt hittem, hogy ez csak átmeneti lesz. Hogy majd Dóra összeszedi magát, talál munkát, újra talpra áll. Hogy majd együtt nevetünk esténként a vacsoraasztalnál, mint régen.

De azóta minden nap ugyanaz. Reggel én kelek fel először, elkészítem Lili reggelijét, összepakolom az uzsonnás dobozát. Dóra addig alszik. Ha fel is kel, morcosan ül le az asztalhoz, és csak annyit mond: „Kávét.” Néha megpróbálok beszélgetni vele – hogy érzi magát, mik a tervei –, de csak vállat von. „Majd lesz valahogy.”

Aztán elmegy állásinterjúkra – legalábbis ezt mondja –, de gyakran csak délután tér haza. Néha látom rajta a fáradtságot, a csalódottságot, de egyre többször érzem azt is: nem akar igazán változtatni. Mintha kényelmes lenne neki ez a helyzet. Mintha én lennék az anyja helyett is anyja.

– Anya, el tudnál menni Liliért az oviba? Nekem most nincs időm – szól be egyik délután Dóra.
– De Dóra, nekem is dolgom van! – próbálok tiltakozni.
– Ugyan már! Nyugdíjas vagy, ráérsz – vágja rá.

A szavak úgy vágnak belém, mint a kés. Nyugdíjas vagyok. Mintha ezzel elveszítettem volna minden jogomat arra, hogy saját életem legyen. Pedig egész életemben dolgoztam: könyvtáros voltam harmincöt évig. Most végre lenne időm olvasni, kertészkedni, találkozni a barátnőimmel. De mióta itt vannak, minden napom ugyanaz: főzés, mosás, takarítás, Lili körül ugrálás.

A barátnőim már alig hívnak. „Nem érsz rá úgysem” – mondják nevetve. És tényleg: mindig van valami teendő itthon. Néha irigylem őket: ők utaznak, kirándulnak, élvezik a nyugdíjas éveket. Én meg… csak túlélni próbálok.

Egy este leülök Dórával beszélgetni.
– Dóra, beszélnünk kellene…
– Most nem érek rá! – vág közbe türelmetlenül.
– De ez fontos! Nem érzem jól magam ebben a helyzetben. Úgy érzem, csak kihasználsz…
– Anyu! Ne kezd már te is! Elég bajom van így is! Nem látod? Egyedül nevelem Lilit! Neked csak annyi dolgod van, hogy segíts! – kiabál rám.

Elhallgatok. A könnyek csípik a szememet. Hát tényleg csak ennyi vagyok? Egy segítő kéz? Egy pénztárca? Hiszen minden hónapban én fizetem a rezsit is…

Aznap este sokáig forgolódom az ágyban. Eszembe jutnak anyám szavai: „Az anyaság örök.” De vajon tényleg örök-e? Vagy van egy pont, ahol már nem önzetlenség ez, hanem önfeladás?

Másnap reggel Lili odabújik hozzám.
– Mama, mesélsz nekem?
A szívem összeszorul. Ő nem tehet semmiről. Ő csak egy kislány, aki szeretetet keres.

De meddig lehet ezt bírni? Meddig lehet úgy adni, hogy közben lassan elfogyok?

Egyik délután váratlanul becsönget Zsuzsa néni, a szomszéd.
– Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz mostanában…
Elmesélem neki mindent. Ő csak bólogat.
– Tudod, Ilona, néha nemet is kell mondani. Különben sosem tanulják meg a saját lábukon állni.

Este sokáig gondolkodom ezen. Vajon tényleg én tartom vissza Dórát attól, hogy felnőjön? Vajon az anyai szeretet néha nem árt többet, mint használ?

Másnap reggel újra próbálkozom.
– Dóra, szeretném megbeszélni veled a dolgokat. Szükségem lenne egy kis segítségre itthon…
Dóra rám néz fáradtan.
– Jó… majd megbeszéljük – mondja halkan.

Talán most először látom rajta: ő is fáradt. Talán nem csak én érzem magam elveszettnek ebben az egészben.

De vajon hol húzzuk meg a határt anya és önfeláldozó szolgáló között? Meddig tartozunk felelősséggel egymásért – és mikor kell végre magunkra is gondolni?

Néha azon gondolkodom: ha újrakezdhetném, másképp csinálnám? Vagy tényleg ez az anyaság ára?

Ti mit tennétek a helyemben? Hol húznátok meg a határt anya és önfeláldozás között?