Egyetlen telefonhívás mindent megváltoztatott – amikor a férjem hangját hallottam a legjobb barátnőm mobilján
– Miért csörög ennyit a telefonod, Zsófi? – kérdeztem, miközben a konyhapultnál kavargattam a kávét. Zsófi csak vállat vont, de a tekintete idegesen cikázott az asztalon rezgő mobil felé. – Biztos csak valami reklám – mondta gyorsan, de a hangja furcsán remegett.
Aztán újra megszólalt a telefon, és Zsófi hirtelen kirohant a fürdőszobába. Ott maradtam egyedül, a kávé illata keveredett a gyanakvás keserűségével. A kijelzőn ismerős név villogott: „Bence”. A férjem neve. Megdermedtem. Miért hívná Bence Zsófit? És miért nem veszi fel?
A kíváncsiság és a rossz előérzet erősebb volt nálam. Felvettem a telefont. – Halló? – szóltam bele halkan.
– Szia, drágám! Mikor találkozunk újra? – csendült fel Bence hangja, tele vággyal és intimitással, amit soha nem hallottam tőle, amikor velem beszélt. A szívem kihagyott egy ütemet.
– Bence…? – suttogtam döbbenten.
Néma csend. Majd egy zavart, dadogó hang: – Jaj… Zsófi? Vagy… Anna?
Letettem a telefont. A kezem remegett, mintha jeges vízbe mártották volna. Zsófi kilépett a fürdőből, arca sápadt volt, mint a fal. Egy pillanatig csak néztük egymást. Aztán kitört belőlem a fájdalom:
– Mióta tart ez kettőtök között?
Zsófi sírni kezdett. – Anna, én… nem akartam! Nem így terveztem! Olyan magányos voltam, amikor Peti elhagyott… Bence pedig mindig meghallgatott…
– És én? Én nem voltam ott neked? – kiáltottam rá, hangom elcsuklott.
Aznap este hazamentem. Bence már várt rám, mintha semmi sem történt volna. De én már nem voltam ugyanaz az Anna, aki reggel elindult otthonról.
– Tudod, hogy beszéltem Zsófival ma? – kérdeztem halkan.
Bence arca megfeszült. – Miről beszélsz?
– Felvettem a telefonját. Hallottam mindent.
A férjem leült az ágy szélére, fejét kezébe temette. – Sajnálom… Nem akartam bántani téged… De annyira eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben…
– És ezért kellett pont a legjobb barátnőmmel lefeküdnöd? – csattantam fel.
A következő napokban minden darabokra hullott körülöttem. Anyám sírva hívott fel: – Anna, ne hagyd el magad! Gondolj a gyerekekre!
A fiam, Marci csak annyit kérdezett: – Anya, miért sírsz mindig?
Nem tudtam mit mondani neki. Hogyan magyarázzam el egy hétévesnek, hogy az apja elárulta az anyját? Hogy a családunk már soha nem lesz olyan, mint régen?
A munkahelyemen is mindenki észrevette, hogy valami nincs rendben. A főnököm aggódva kérdezte: – Anna, biztosan jól vagy? Ha kell pár nap szabadság, szólj nyugodtan.
De én csak mentem előre, mint egy robot. Próbáltam összetartani magam – és a gyerekeimet –, miközben belül minden darabokra tört.
Zsófi többször is próbált beszélni velem. Egyik este megjelent nálunk, könnyes szemmel könyörgött:
– Anna, kérlek… bocsáss meg! Tudom, hogy megbocsáthatatlan, amit tettem… De nem akarom elveszíteni a barátságodat!
– Már elveszítetted – feleltem ridegen.
Bence is próbált harcolni értünk. Virágot hozott, leveleket írt, sírt előttem. De minden szava üresen kongott bennem.
Az anyósom is beavatkozott:
– Anna, gondolj arra, mennyi mindent átéltetek együtt! Egy hiba miatt tényleg mindent el akarsz dobni?
De ez nem csak egy hiba volt. Ez árulás volt – kétszeresen is: a férjemtől és attól az embertől, akit nővéremként szerettem.
Hónapok teltek el így. A gyerekek csendesebbek lettek, én pedig egyre inkább magamba zárkóztam. Egyik este Marci odabújt hozzám:
– Anya, ugye nem mész el soha?
A könnyeim végigfolytak az arcomon. – Nem megyek sehova, kicsim. Itt vagyok veled.
Végül úgy döntöttem: elválok Bencétől. Nem tudtam volna többé ránézni anélkül, hogy ne lássam magam előtt azt az árulást.
A válás után új lakásba költöztünk Marcival és Lillával. Minden új volt: az utcák, az emberek, még a reggeli fény is másképp sütött be az ablakon.
Néha még most is hallom Bence hangját álmomban: „Szia, drágám!” De már nem fáj annyira. Már nem hiszem el neki.
Zsófit soha többé nem láttam.
Most itt ülök az új otthonunkban, nézem a gyerekeimet játszani a szőnyegen, és azon gondolkodom: Vajon lehet-e valaha újra bízni valakiben? Vagy örökre elveszett bennem a hit? Ti mit tennétek a helyemben?