Engedd be az exet? – Egy lehetetlen döntés története

– Te ezt most komolyan gondolod, Gábor? – kérdeztem, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a kezem remegett a bögrém körül. Az ablakon túl szürke volt az ég, mintha az egész világ együtt érzett volna velem ebben a pillanatban.

Gábor nem nézett rám. A padlót bámulta, mintha ott keresné a választ. – Nézd, Zsuzsa most nagyon nehéz helyzetben van. És ha nálunk lakna, nem kellene gyerektartást fizetnem. Ez mindenkinek jobb lenne. Nekünk is több pénzünk maradna, és Bence is többet lehetne velünk.

A szívem hevesen vert. Egy pillanatra azt hittem, rosszul hallok. Hónapok óta próbáltam beilleszkedni Gábor életébe, elfogadni, hogy van egy fia az előző házasságából. De hogy most az exfelesége is beköltözzön hozzánk? Ez már túl sok volt.

– És én? – suttogtam. – Én hol vagyok ebben az egészben?

Gábor végre rám nézett. A szeme fáradt volt, tele bűntudattal. – Tudom, hogy ez nehéz. De kérlek, gondold át. Ez csak átmeneti lenne.

Aznap este alig aludtam. A plafont bámultam, miközben Gábor halkan szuszogott mellettem. Eszembe jutottak anyám szavai: „Kislányom, ne hagyd, hogy bárki is átlépjen rajtad.” De mi van akkor, ha az a valaki az ember férje?

Másnap Zsuzsa is megjelent nálunk. Bence vidáman szaladt be a nappaliba, de Zsuzsa arca sápadt volt, a szemei karikásak. – Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hozunk – mondta halkan. – De tényleg nincs más lehetőségem. Az albérletet már nem tudom fizetni.

Éreztem magamban a haragot és a sajnálatot egyszerre. Zsuzsa nem volt rossz ember. Sőt, mindig udvariasan beszélt velem, és sosem próbált közénk állni Gáborral. De attól még ő volt az exfeleség – és most azt várták tőlem, hogy osszam meg vele az otthonomat.

A családunkban hamar kitört a vihar. Anyám felháborodottan hívott fel:

– Te ezt nem gondolod komolyan! Hogy engedheted meg ezt magadnak? Hol van a büszkeséged?

A testvérem is csak annyit mondott: – Ez nem normális, Eszter. Vigyázz magadra.

De Gábor hajthatatlan volt. Egyik este leült mellém:

– Nézd, ha nem segítünk Zsuzsának, Bence is szenvedni fog. Nem akarom, hogy apaként cserbenhagyjam őket.

– És én? – kérdeztem újra. – Én nem számítok?

– Dehogynem! – mondta gyorsan. – De ez most mindannyiunk érdeke.

Hetekig tartó huzavona kezdődött. Zsuzsa végül beköltözött a vendégszobába. Próbáltam kedves lenni vele, de minden nap egyre nehezebb lett elviselni a helyzetet. A reggeli kávé mellett kínos csend ült közöttünk. Bence boldog volt, hogy mindkét szülője ott van, de én egyre inkább úgy éreztem magam, mint egy betolakodó a saját otthonomban.

Egy este Zsuzsa bejött hozzám a konyhába.

– Tudom, hogy ez neked nagyon nehéz – mondta halkan. – Nem akarok közétek állni. Csak időre van szükségem…

– Nem veled van bajom – válaszoltam őszintén. – Hanem azzal, hogy senki sem kérdezte meg igazán, én mit érzek.

Zsuzsa bólintott. – Gábor mindig ilyen volt. Mindent meg akar oldani… csak néha elfelejti, hogy másoknak is vannak érzései.

Ezután esténként egyre többet beszélgettünk Zsuzsával. Megismertem az ő oldalát is: mennyire nehéz egyedülálló anyaként boldogulni Magyarországon, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet egy nő válás után.

De ettől még nem lett könnyebb elviselni a helyzetet otthon. A barátaim elfordultak tőlem; azt mondták, hagyom magam megalázni. Anyám naponta hívott sírva.

Egy este Gábor későn jött haza. Fáradtan ledobta magát mellém a kanapéra.

– Köszönöm, hogy ezt megteszed értünk – mondta halkan.

– Nem értetek teszem – feleltem keserűen –, hanem Bencéért.

– Tudom… de szeretlek – próbálkozott.

Nem válaszoltam. Már nem tudtam biztosan, mit érzek iránta.

Végül Zsuzsa talált egy új albérletet és elköltözött tőlünk három hónap után. A ház újra csendes lett, de valami végleg megváltozott bennem és Gábor között.

Most itt ülök a nappaliban, nézem az üres vendégszobát és azon gondolkodom: vajon tényleg helyesen cselekedtem? Megérte feladni önmagam másokért? Vagy csak hagytam, hogy átlépjenek rajtam?

Ti mit tettetek volna a helyemben? Hol húzzuk meg a határt szeretet és önfeladás között?