Soha nem mentem férjhez: Egy esküvő árnyékában

– Eszter, ezt nézd meg! Ez a ruha egyszerűen álomszép! – kiáltott fel a húgom, Lilla, miközben anyám könnyes szemmel bólintott. A próbafülkében álltam, hófehér csipkében, és azt hittem, ez lesz életem legboldogabb napja. Aztán megszólalt a telefonom. Gábor hívott.

– Szia, szerelmem – suttogtam boldogan.

– Eszter… most nem tudok beszélni. Majd később hívlak – mondta feszülten, majd letette.

Valami furcsa volt a hangjában. Aznap este sem jelentkezett. Másnap reggel anyám aggódva nézett rám: – Minden rendben van köztetek?

– Persze, csak biztos sok a dolga – hazudtam magamnak is.

A következő napokban Gábor egyre elérhetetlenebb lett. Az esküvő dátuma közeledett, mindenki izgatott volt körülöttem, csak én éreztem egyre nagyobb szorítást a mellkasomban. Egyik este Lilla rám nézett:

– Eszter, te tényleg boldog vagy?

– Miért ne lennék? – vágtam rá, de a hangom megremegett.

Aztán egy péntek délután váratlanul becsöngetett hozzánk Gábor anyja, Ilona néni. Sápadt volt és idegesen szorongatta a táskáját.

– Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte halkan.

Anyám és Lilla kimentek a konyhába. Ilona néni leült velem szemben, és remegő kézzel elővett egy borítékot.

– Eszterkém, tudom, hogy most mindent az esküvő körül forog… de van valami, amit tudnod kell. Nem akarom, hogy Gábor haragudjon rám, de… bajban vagyunk. Nagy bajban.

A szívem hevesen vert.

– Milyen bajban?

– A házunk… végrehajtás alatt van. Már hónapok óta próbáljuk rendezni az adósságokat, de most már nincs több időnk. Gábor mindent megtesz, hogy megmentsük… ezért volt annyira elfoglalt mostanában.

Leforrázva ültem ott. Hónapok óta titkolták ezt előttem. Hogy lehetett volna közös jövőnk ilyen alapokon?

– Miért nem mondtátok el korábban? – kérdeztem sírva.

– Nem akartuk elrontani az örömödet… Gábor azt mondta, majd ha megoldódik minden, elmondja neked.

Aznap este Gábor is eljött hozzánk. Nem nézett a szemembe.

– Sajnálom, Eszter. Nem akartalak ezzel terhelni. Azt hittem, meg tudom oldani nélküled is.

– De én a menyasszonyod vagyok! Hogy gondolhattad, hogy ilyen fontos dolgot eltitkolsz előlem? – kiabáltam rá zokogva.

– Nem akartam elveszíteni téged… Félek, hogy ha megtudod az igazat, elhagysz.

– Most már nem is tudom, ki vagy valójában – suttogtam.

Az esküvő előtti héten minden darabokra hullott. Anyám és Lilla próbáltak vigasztalni, de én csak ültem a szobámban és bámultam a menyasszonyi ruhát. Vajon tényleg lehet újrakezdeni valakivel, aki ekkora titkot hordoz? Vajon tényleg szeretett engem Gábor, vagy csak menekülni akart a problémái elől?

Az utolsó pillanatban lemondtam az esküvőt. Az egész család döbbenten nézett rám. Ilona néni sírt, Gábor pedig csak állt némán az ajtóban.

– Sajnálom – mondtam halkan –, de nem tudok így férjhez menni. Nem építhetek jövőt hazugságokra.

Azóta eltelt két év. Néha még mindig eszembe jut az a nap a próbafülkében, amikor azt hittem, minden tökéletes lesz. Azóta megtanultam: a bizalom mindennél fontosabb. És hogy néha a legfájdalmasabb döntés az egyetlen helyes út.

Ti mit tettetek volna a helyemben? Vajon tényleg megbocsátható egy ekkora titok? Vagy jobb volt így?