Az a vasárnap, amikor minden megváltozott – Egy család széthullása egyetlen találkozás miatt
– Nem hiszem el, hogy tényleg ő az – suttogta Anna, miközben remegő kézzel szorította a villát. Az asztal túloldalán Bence, a fiam, ragyogó arccal mutatta be a menyasszonyát: – Anyu, apa, hadd mutassam be Petrát! Ő lesz a feleségem.
A levegő megfagyott. A húsleves illata hirtelen émelyítővé vált. Anna szemei könnybe lábadtak, de próbálta tartani magát. Én csak néztem Petrát, próbáltam ráismerni arra a kislányra, akit évekkel ezelőtt láttam az iskolai ünnepségen – akkor még csak egy név volt Anna naplójában, tele fájdalmas emlékekkel.
– Petra… – mondtam halkan, de a hangom elakadt. A férjem, László zavartan köhintett. – Örülünk, hogy megismerhetünk – mondta udvariasan, de az arca sápadt volt.
Petra mosolygott, mintha semmi sem történt volna. – Nagyon örülök, hogy végre találkozhatok veletek! Bence annyit mesélt rólatok.
Anna ekkor felpattant. – Anyu, én nem tudok itt maradni! – kiáltotta, és kiviharzott az ebédlőből. A tányér csörömpölve zuhant vissza az asztalra.
Bence értetlenül nézett utána. – Mi baja van? – kérdezte Petrától is, tőlem is.
A szívem összeszorult. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, amikor a múlt utolér minket. Anna éveken át szenvedett az iskolában: gúnyolták, kiközösítették, és minden este sírva aludt el. Akkoriban nem tudtam segíteni neki úgy, ahogy kellett volna. Most pedig itt ültem egy asztalnál azzal a lánnyal, aki mindezt okozta.
– Bence… – kezdtem óvatosan –, lehet, hogy beszélnünk kellene erről. Anna és Petra… nos, ők régről ismerik egymást.
Petra arca egy pillanatra megremegett, de aztán újra mosolyt erőltetett magára. – Igen, jártunk együtt általánosba – mondta könnyedén. – De hát az már olyan régen volt!
Bence dühösen csapott az asztalra. – Most komolyan? Egy gyerekkori hülyeség miatt tönkreteszitek ezt a napot?
László közbeszólt: – Fiam, nem érted… Annának nagyon nehéz volt az az időszak.
Petra ekkor végre megszólalt őszintén: – Tudom, hogy hibáztam. Sajnálom. De én is csak egy gyerek voltam! Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájt neki.
Felálltam az asztaltól és követtem Annát a szobájába. Ott ült az ágyon, arcát a kezébe temetve.
– Kicsim… – ültem le mellé. – Sajnálom ezt az egészet.
– Anya, nem bírom elviselni! Hogy lehet Bence ennyire vak? Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet? – zokogta.
Átöleltem. Éreztem minden remegését, minden elfojtott kiáltását. Tudtam, hogy most nem tudok segíteni rajta – ezt neki kell feldolgoznia.
Közben odalent Bence és Petra vitatkoztak. Hallottam Bence hangját: – Miért nem mondtad el nekem? Miért nem beszéltél erről?
Petra sírva fakadt: – Mert szégyelltem! Mert féltem, hogy elveszítelek!
László csendben ült az asztalnál, kezében forgatta a poharat. Amióta elvesztette a munkáját tavaly ősszel, egyre nehezebben viselte a családi feszültségeket. Most is csak azt ismételgette magában: „Miért pont most? Miért pont velünk?”
Az este csendben telt el. Anna bezárkózott a szobájába, Bence és Petra elmentek sétálni – vagy inkább menekülni ebből a házból. Lászlóval ketten maradtunk az üres asztal mellett.
– Emlékszel arra az évre, amikor Anna minden este sírt? – kérdeztem halkan.
– Soha nem felejtem el – válaszolta László. – De most mit tehetünk? Nem tilthatjuk meg Bencének, hogy szeressen valakit… még ha fáj is nekünk.
Aznap éjjel alig aludtam valamit. A gondolatok kavarogtak bennem: vajon képesek vagyunk megbocsátani? Vajon Petra tényleg megváltozott? És mi lesz Annával? Vajon Bence ráébred valaha is arra, mennyire mély sebeket hordoz a húga?
A következő hetekben minden megváltozott. Anna kerülte Bencét és Petrát; Bence egyre dühösebb lett ránk; László magába zárkózott; én pedig próbáltam egyben tartani azt, ami már régóta repedezett.
Egy este Anna odajött hozzám: – Anya, szerinted képes vagyok valaha megbocsátani neki?
Nem tudtam válaszolni. Csak annyit mondtam: – Az idő talán segít… de ehhez mindenkinek akarnia kell.
Most itt ülök, hónapokkal később is ugyanazokkal a kérdésekkel: Vajon lehet-e újrakezdeni ott, ahol ennyi fájdalom gyűlt össze? Megéri-e feláldozni a családi békét egy szerelemért? Ti mit tennétek a helyemben?