Egy Kísértés Árnyékában: Amikor a Játék Túl Messzire Megy
– Te tényleg azt hiszed, hogy nem veszem észre? – csattant fel Anna hangja, miközben a konyhaasztalnál ültem, és a telefonomat bámultam. A szívem hevesen vert, mintha lebukás előtt állnék, pedig csak egy ártatlan üzenetváltás volt. Legalábbis ezt próbáltam bemagyarázni magamnak.
A nevem Gábor, 38 éves vagyok, kétgyermekes családapa Budapestről. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerülök. Mindig is azt hittem, hogy a hűség számomra természetes, hogy a családom az első. De amikor az élet szürkesége rám telepedett, és a mindennapok monotonitása már-már megfojtott, valami újra, valami izgalmasra vágytam.
Egyik este, amikor Anna már aludt, és a gyerekek is csendben szuszogtak a szobájukban, ráírtam egy ismeretlen nőre egy népszerű magyar Facebook-csoportban. A neve Zsófi volt – legalábbis ezt írta magáról. Vicces volt, okos, és minden szava olyan volt, mintha csak nekem szánta volna. Először csak ártatlan flörtnek indult. Egy kis játék, semmi több. De ahogy telt az idő, egyre mélyebbre süllyedtem ebben a virtuális világban.
– Gábor, miért nem rám nézel? – kérdezte Anna egyik este, miközben próbált közeledni hozzám. – Mi történt velünk?
Nem tudtam válaszolni. Csak ültem ott némán, és bámultam a telefonom kijelzőjét, ahol éppen Zsófi újabb üzenete villogott: „Találkozzunk? Egy kávé belefér?”
A következő napokban egyre többet gondoltam arra, hogy mi lenne, ha tényleg találkoznánk. A lelkiismeretem folyamatosan marcangolt, de a kíváncsiság erősebb volt. Végül belementem. Megbeszéltünk egy találkozót egy belvárosi kávézóban.
Amikor beléptem, Zsófi már ott ült. De ahogy közelebb értem, rájöttem: valami nem stimmel. Nem úgy nézett ki, mint a képeken. Az arca ismerős volt valahonnan… És akkor leesett: ő az a blogger lány, akiről nemrég olvastam – Sára. Az a nő, aki arról híresült el, hogy férfiakat tesztel: vajon hajlandóak-e megcsalni a párjukat?
– Szia Gábor – mondta mosolyogva. – Tudod, hogy mostantól mindenki tudni fogja, mit tettél?
A földbe gyökerezett a lábam. Sára elővette a telefonját, és megmutatta: minden üzenetünket lementette. – Ezt ki fogom tenni a blogomra – mondta halkan. – Az embereknek tudniuk kell, mennyire könnyen elcsábíthatóak a férfiak.
– Ne tedd! – könyörögtem. – Van családom… gyerekeim…
De ő csak vállat vont. – Gondolkoznod kellett volna előbb.
Aznap este Anna sírva fogadott otthon. Valaki már elküldte neki a blogbejegyzést. A gyerekeim értetlenül néztek rám: „Apa, miért sír anya?”
Az egész családom összeomlott egyetlen pillanat alatt. A szüleim nem szóltak hozzám napokig. A munkahelyemen is mindenki tudta már. Az utcán ismeretlenek suttogtak utánam.
Anna hetekig nem beszélt velem rendesen. Egy este azonban leült mellém.
– Miért tetted ezt? – kérdezte halkan.
– Nem tudom… – suttogtam. – Talán csak menekültem valami elől… vagy magam elől…
– Meg tudsz változni? Vagy ez mindig így lesz?
Nem tudtam válaszolni.
Azóta hónapok teltek el. Próbálom helyrehozni azt, amit elrontottam. Anna lassan megbocsátott – vagy legalábbis próbálja. A gyerekeim újra nevetnek velem. De minden nap emlékeztet arra az estére, amikor mindent kockára tettem egy pillanatnyi izgalomért.
Néha azon gondolkodom: tényleg ennyire könnyű lenne mindent elveszíteni? Megéri egyetlen üzenetváltás az egész életedet?
Ti mit tennétek a helyemben? Lehet újrakezdeni ott, ahol minden darabokra hullott?