Az esküvői titok: Egy anya harca a lánya boldogságáért

– Ne engedd, hogy ő is bántsa. Ahogy engem bántott. – A nő hangja alig volt több suttogásnál, mégis úgy hasított belém, mintha kiabált volna. A lányom, Anna esküvőjén álltam, a boldogság és büszkeség mámorában, amikor ez az idegen nő odalépett hozzám. Elegáns volt, finom illat lengte körül, haja laza kontyban, szemeiben valami mély szomorúság csillogott. Mire feleszméltem volna, már eltűnt a vendégek forgatagában.

Ott álltam dermedten a teremben, a szívem vadul vert. Anna nevetése visszhangzott a fülemben, ahogy a vőlegényével, Gergővel táncolt. Gergő… Vajon mit tudhat róla ez az asszony? Mit titkolhat előlünk? Egy pillanatra minden örömöm szertefoszlott, helyét valami sötét félelem vette át.

– Jól vagy, anya? – Anna lépett mellém, arcán aggodalom.
– Persze, csak… kicsit elfáradtam – hazudtam gyorsan.
– Ülj le egy kicsit! – kérlelt, de én csak megráztam a fejem.

Nem tudtam elengedni a gondolatot. Ki volt az a nő? Mit jelentett az a mondat? Próbáltam visszaemlékezni mindenre, amit Gergőről tudtam. Udvarias volt, kedves, mindig segített nekünk. De néha… néha mintha túl szigorú lett volna Annával. Egyszer hallottam, ahogy felemelte vele szemben a hangját, de Anna csak legyintett: „Csak fáradt volt.”

A vacsora alatt alig ettem. A fejemben újra és újra lejátszódott az a jelenet. A nő arca, hangja, szavai. Nem bírtam tovább: felálltam az asztaltól és kimentem a kertbe. A hűvös esti levegő megcsapott, de nem nyugtatott meg.

A kert végében megláttam az idegen nőt. Egy padon ült, kezében pohár pezsgővel. Odamentem hozzá.

– Kérem… – kezdtem remegő hangon –, mit akart mondani az előbb?
A nő rám nézett. – Nem akarom tönkretenni ezt a napot. De tudnia kell: Gergő nem az, akinek mutatja magát.
– Honnan ismeri őt?
– Régen együtt voltunk – felelte halkan. – Először minden tökéletesnek tűnt. Udvarias volt, figyelmes… aztán jöttek a dühkitörések. Először csak szóban bántott. Később már máshogy is.

A gyomrom összeszorult.
– Miért most mondja el ezt?
– Mert látom Annán ugyanazt a félelmet néha a szemében, mint ami bennem is volt. És mert én nem kaptam segítséget senkitől.

Nem tudtam megszólalni. A nő felállt.
– Vigyázzon rá! – mondta még egyszer, majd eltűnt az éjszakában.

Visszamentem a terembe. Anna épp Gergővel beszélgetett. Megfigyeltem őket: Anna mosolygott, de valami feszültség bujkált benne. Gergő keze szorosan fogta Anna karját.

Az este hátralévő részében csak figyeltem őket. Próbáltam keresni a jeleket: egy hirtelen mozdulatot, egy elfojtott könnycseppet. Minden apró részlet gyanússá vált.

Később Anna odajött hozzám.
– Anya, mi baj van veled? Egész este olyan furcsán viselkedsz.
– Csak aggódom érted – mondtam végül őszintén.
Anna sóhajtott.
– Tudom, hogy féltettél mindig is. De Gergő jó ember.
– Biztos vagy benne? – kérdeztem halkan.
Anna rám nézett, szemében könnyek csillogtak.
– Néha… néha tényleg félek tőle – suttogta alig hallhatóan.

A szívem megszakadt. Átöleltem Annát.
– Nem kell félned tőle vagy bárkitől – mondtam neki határozottan. – Mindig melletted leszek.

Aznap éjjel nem aludtam. A gondolataim cikáztak: mit tegyek? Hogyan segíthetek Annának anélkül, hogy tönkretenném az életét? Vajon elég erős vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak Gergővel? És mi van akkor, ha Anna nem akarja elfogadni a segítségemet?

Másnap reggel leültem Annával beszélgetni. Elmondta: Gergő néha dührohamokat kapott, kiabált vele, egyszer még meg is lökdöste. De mindig bocsánatot kért utána.
– Azt hittem, ez normális – mondta sírva –, hogy minden kapcsolatban vannak ilyen hullámvölgyek.
– Nem! – vágtam rá határozottan. – Az nem szeretet, ha félsz attól, akit szeretsz.

Anna végül úgy döntött: beszélni fog Gergővel és ha kell, elhagyja őt. Megígérte nekem: nem marad olyan kapcsolatban, ahol bántják.

Azóta is gyakran eszembe jut az idegen nő arca és szavai. Vajon hányan élnek még így csendben félelemben? Hány anya nem veszi észre időben a jeleket?

Lehet-e valaha teljesen megvédeni azt, akit a legjobban szeretünk? Vagy csak remélhetjük, hogy elég erőt adunk neki ahhoz, hogy maga is kiálljon magáért?