Egy születésnap, ami mindent megváltoztatott – Amikor a hűtlenség lelepleződik
– Gábor, mikor jössz már haza? – Dóra hangja fáradtan csengett a telefonban, miközben én a belvárosi kávézóban ültem Annával. A kezem remegett, ahogy letettem a telefont. Már megint hazudtam neki: azt mondtam, túlóra van az irodában, pedig valójában Annával beszélgettünk arról, hogyan tovább.
Az utóbbi hónapokban minden megváltozott. Dóra és én már csak egymás mellett éltünk, nem együtt. A beszélgetéseink felszínesek voltak, a közös vacsorák kínos csendben teltek. Azt hittem, a szerelem egyszerűen elmúlt, és amikor Anna megjelent az életemben, úgy éreztem, újra élek. De most, a születésnapomon, minden összekuszálódott.
Anna ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen az ünneplésen. – Gábor, ha tényleg fontos vagyok neked, akkor nem akarok többé titokban lenni – mondta nekem pár nappal korábban. Hosszan néztem rá, próbáltam elképzelni, milyen lenne az élet vele. De Dórát nem tudtam csak úgy elengedni.
A születésnapom estéjén Dóra különösen kedves volt. Már reggel meglepett egy apró ajándékkal: egy régi fotónk bekeretezve, amin még fiatalon, boldogan öleljük egymást a Balaton partján. – Emlékszel erre a nyárra? – kérdezte halkan. Csak bólintottam, mert a torkomban gombóc volt.
Este hatra hívta össze a családot és néhány barátot. A nappali tele volt lufikkal és nevetéssel, de én csak Annát vártam. Ő titokban érkezett volna; azt mondtam neki, hogy majd kimegyek elé az utcára.
Aztán egyszer csak csöngettek. Kimentem az előszobába, és ott állt Anna – egyedül. Gyorsan beengedtem, és bemutattam őt Dórának mint egy régi kollégát. Dóra mosolygott rá, de a tekintetében valami furcsa csillogás volt.
A vacsora alatt Anna feszült volt. Dóra viszont meglepően nyugodtan viselkedett. Egyszer csak felállt az asztaltól, és azt mondta:
– Gábor, van egy meglepetésem számodra.
Mindenki kíváncsian nézett rá. Dóra elővett egy borítékot és átnyújtotta nekem. Kinyitottam: benne egy két főre szóló wellness hétvége foglalása volt Hévízre – de nem az én nevemmel és Dóráéval, hanem az én nevemmel és Annáéval.
Megdermedtem. Anna elsápadt. Dóra csak ennyit mondott:
– Tudom mindent, Gábor. Már hónapok óta sejtem. Azt hittem, talán meg tudjuk menteni a házasságunkat, de te már rég eldöntötted.
A szobában síri csend lett. Anyám döbbenten nézett rám, apám dühösen szorította ökölbe a kezét. Anna felállt és el akart menni, de Dóra utána szólt:
– Maradj csak! Most már mindenki tudja.
Éreztem, ahogy a világ összedől körülöttem. Az egész család előtt lelepleződtem. Próbáltam magyarázkodni:
– Dóra… nem akartam bántani téged…
– Akkor miért tetted? – kérdezte halkan.
Nem volt válaszom.
Az este hátralévő részében mindenki kerülte a tekintetemet. Anna csendben távozott, én pedig ott maradtam Dórával kettesben.
– Miért nem mondtad el? – kérdezte végül megtörten.
– Féltem… hogy elveszítelek.
– Már elvesztettél.
Aznap este egyedül aludtam a kanapén. Hallottam, ahogy Dóra sír a hálószobában. Az egész életemet újra kellett gondolnom: mit jelent a hűség? Miért menekültem el a problémák elől? És vajon lehet-e még valaha újrakezdeni?
Most itt ülök egy üres lakásban, és csak azt kérdezem magamtól: tényleg megérte mindent kockára tenni egy pillanatnyi boldogságért? Ti mit tennétek a helyemben? Vajon van visszaút egy ilyen árulás után?